NB I

A Mezőkövesd két csapatkapitánya és mali csatára is távozik

Az egyik támadó ismét a Pintér Attila vezette csapatnál köthet ki.

A Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője, Tomiszlav Szivics az előző héten elmondta honlapunknak, hogy nincs könnyű helyzetben, mivel tizennégy játékosának jár le nyáron a szerződése. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezen focisták egyértelműen távoznak a csapattól, ám a Rangadó megbízható forrásból úgy értesült, három játékos már biztosan távozik a borsodiaktól.

Vági András ez előző szezon felénél került Paksról fél évre kölcsön, majd a nyáron még egy évvel meghosszabbították ezt a kölcsönszerződést. A 28 éves védő ősszel minden bajnokin pályára lépett Pintér Attila vezetőedzőnél és csapatkapitánya volt az együttesnek. Tomiszlav Szivics decemberi érkeztével valamivel már kevesebbet játszik és a csékászalag is lekerült róla. Vági a szezon végeztével biztosan nem hosszabbítja meg kölcsönszerződését a kövesdiekkel és visszatér Paksra.

Vágitól az őszi szezonban Marek Strestík vette át a karszalagot, honlapunk úgy tudja, a cseh-magyar kettős állampolgárságú játékos sem marad Mezőkövesden – annak ellenére, hogy a Transfermarkt szerint 2018 júniusáig van érvényes megállapodása. A bajnokságban négy gólnál és hét gólpassznál járó támadó valószínűleg követi előző trénerét és a minden valószínűség szerint a következő idénytől már NB I-es Puskás Akadémiában folytatja pályafutását.

Nagy reményekkel érkezett és jól is kezdte kövesdi karrierjét az FTC korábbi támadója, Ulysse Diallo, aki első két találkozóján háromszor is betalált. A Szivics-érában viszont csupán 239 percet játszott az NB I-ben és egy gólpassz a termése. A mali támadó szerződése is lejár a nyáron és nem marad Mezőkövesden.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik