Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legutóbbi fordulójának legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint rendezni, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 28. fordulóban álomcsapatunk 3-5-2-es felállásban „kerül pályára”.
Az elmúlt hat forduló legmagasabb átlagát szolgáltatta a 28. kör az álomcsapatok tekintetében, hiszen 305-öt hozott, ami 20-szal több, mint az egész idény átlaga. Ehhez leginkább a négy játékost adó Debrecen és Gera Zoltán járult hozzá (a veterán ezzel Bognár István mögött az idény második legjobb teljesítményét rakta le középpályás poszton). Utóbbi egyébként már hetedszer van “itt”, így utolérte Leandrót (7), üldözi Lazovicsot (8), Juhászt (9) és Negót (10). Zsinórban harmadszor került be Hüsing, másodszor Baki, Szegi és Filip pedig debütált, csakúgy, mint Handzic és Könyves.
A forduló legjobbja a Haladás ellen duplázó Holman Dávid lett. A debreceni csatár 443-as (!) számot hozott össze, ami azóta, hogy a Rangadó.hu követi a teljesítményeket (vagyis a 2015-16-os idény kezdete), a második legmagasabb, csak Scsepovics 20. fordulós száma (479) übereli. Ehhez góljain kívül ki kellett osztania egy asszisztot, további két lövéssel kellett próbálkoznia, kétszer faultolnia és egyet elszenvednie, 36-ból 29 pontos passzának kellett lennie, 9/19 párharcot nyernie, 10 labdavesztésére pedig háromszor vissza is szereznie azt.
Nem sokkal maradt le a forduló csapatáról Juhász Roland (265), Dusan Brkovics (269), Mahir Saglik (261), Pátkai Máté (267) és Suljic Asmir (273).
Harmadik ízben (!) lett a forduló legrosszabbja a legjobbak közé egyébként pontosan ugyanennyiszer bekerülő Marek Strestík. A mezőkövesdi játékos most 163-at kapott, míg a cserék közül beszálló paksi Jelena Richárd 157-tel múlta ezt alul.
A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.