Talán még a nagy öregek sem emlékeznek olyanra Újpesten, hogy a nézők egy 4-0-s hazai vereség után megtapsolják a csapatot.
Pedig a hétvégén ez történt, az MTK simán elverte a lilákat, de a közönség díjazta, hogy a koronavírus-járvány miatt erősen megtizedelt csapattal felálló Újpest mindent megtett, amit lehetett.
A helyzet továbbra sem javult a klubnál, az Újpest honlapján azt írják, mindössze két-három játékos maradt az első csapat keretéből, így halasztási kérelemmel fordultak a Diósgyőr felé.
A két csapat meccse péntekre van kiírva, és mindkét fél számára égetően fontos lenne a pontszerzés, mert a Diósgyőr sereghajtó, a három ponttal jobban álló Újpest pedig a 8. a tabellán.
A kiemelt képen Antonio Perosevic (balra) és Simon Krisztián látható a Honvéd elleni meccsen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd