NB I

Elvitt egy pontot Felcsútról a Mezőkövesd

Nem nyert a Vidi, ismét a Honvéd a tabella élén.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Videoton FC – Mezőkövesd-Zsóry FC 1-1 (1-1)
Felcsút, játékvezető: Solymosi.
Videoton FC: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Fiola – Hadzic (Géresi, 46.), Varga, Szolnoki (Pátkai, 69.), Suljic (Bódi, 90.) – Maric, Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Mezőkövesd-Zsóry FC: Tujvel – Gohér, Hudák, Szeles, Vági – Pauljevics, Tóth B. (Bacelic-Grgic, 72.), Egerszegi, Molnár G. – Strestík (Diallo, 86.) – Sós (Baracskai, 54.). Vezetőedző: Szivics Tomiszlav
Gólszerzők: Suljic (25.), illetve Molnár G. (27.).

Mondanánk, hogy a „jó formában lévő Videoton fogadta a Mezőkövesdet szombat este az OTP Bank Liga 27. fordulójában”, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Való igaz, hogy a fehérváriak eleddig csak egyszer kaptak ki a tavaszi idényben (ráadásul csak akkor és még a legelső 2017-es meccsen, az Újpest ellen kaptak gólt), ám egyrészről az pont egy hete volt a Vasas ellenében, másrészről pedig a Vidi hétről hétre mutatott játéka nem igazán meggyőző.

A bajnoki cím legnagyobb esélyese az elmúlt mérkőzések során előbb Pakson játszott 0-0-s döntetlent, majd vereséget szenvedett az angyalföldiektől „hazai” környezetben (Felcsúton), szerdán pedig roppant eseménytelen mérkőzésen egy tizenegyesgóllal kerekedett felül a sereghajtó Gyirmóton.

A túloldalt a Mezőkövesd sem sziporkázott éppenséggel. Bár a Magyar Kupában a Szolnokot és a Gyirmótot kiejtve még talpon van Szivics legénysége, a bajnokságban a legrosszabb formában lévő együttesek közé tartozik: az első februári meccs óta hat mérkőzésen csak négy pontot szerzett, ebből hármat szerdán a Debrecen ellen.

Ami a hiányzókat illeti, a Vidi részéről továbbra is eltiltott volt Danko Lazovics, illetőleg természetesen nem játszhatott a szerdán horrorsérülést szenvedő Kovács István sem, ahogy a szerdai mérkőzést is kihagyó Stopirát újra Fiola helyettesítette. Pátkai helyére Szolnoki került be. A vendégeknél kimaradt a kezdőből Ulysse Diallo.

A két csapat előző két, mostani idénybeli találkozóján előbb a fehérváriak arattak könnyed, 2-0-s sikert hazai környezetben, majd meglepetésre kikaptak Mezőkövesden a visszavágón.

A hetedik percben jött az első említésre méltó cselekedet, Hudák Dávid kapott sárga lapot. A 10. percben Egerszegi lövését blokkolták a fehérvári védők, a labda veszélyesen csapódott a kapu mellé. A 18. percben Vinícius játszott Scsepovicshoz, aki szép labdaátvétel után rontott ziccert.

A 24. percben aztán a vendégek előtt is lehetőség adódott, Molnár 15 méteres lövését blokkolta Juhász, így Kovácsiké lett a labda. Egy percre rá vezetést szerzett a Videoton.

Maric tette szépen Suljic elé, aki 10 méterről gyönyörűen csavart a felsőbe (1-0).

Meglepetésre nem tartott sokáig a fehérvári öröm, hiszen a Mezőkövesd Gohér középre csavarása után Molnár szép, kapásból szerzett góljával egyenlített (1-1).

A 41. percben ismét magához ragadhatta volna a vezetést a Mezőkövesd: egy beadást Juhász csúszva középre tett, Fiola magasra emelkedett és négy méterről az üres kapuba készült fejelni, ám a felső lécet találta el. A szünetre végül 1-1-gyel vonulhattak a csapatok.

A félidőben Henning Berg változtatott: Géresi Krisztián állt be Anel Hadzic helyére. Az 52. percben aztán Sós sérült meg, miután versenyt futott Negóval, a támadót előbb le kellett kísérni, majd lecserélni. Baracskai állt be, aki 2011-ig a Videoton kötelékébe tartozott és az NB I-ben ugyan nem jutott szóhoz, de Mezey György bajnokcsapatának kerettagja volt.

Az 55. percben Varga fejelt egy beadás után fölé. Az 59. percben Gohér kapott sárgát, miután Baracskai talpalását lefújta Solymosi, a balbekk pedig reklamálni kezdett.

A 60. percben kis híján vezetést szereztek a vendégek. Egy félreértést követően Strestík és Egerszegi vezethette Viníciusra a labdát, aki ráadásul el is csúszott. A magyar-cseh játékos kapta középen, ám addig totojázott, míg a nagy lendülettel érkező Nego hátulról szerelte, majd megtámadta Egerszegit is, aki kétségbeesetten középre ívelt, rosszul.

A 68. percben Molnár lökte meg Fiolát, aki el is vesztette a labdát, majd odacsúszott a mezőkövesdinek, amiért sárgát kapott. A 69. percben Pátkait is beküldte Berg, Szolnoki volt az áldozat.

A 71. percben máris a volt győri középpályás adta Maricnak, aki 17 méterről átvétel után lőtt, Tujvel nyújtózkodva védett. A szöglet után Juhászról pattant a kapu felé a labda, Tujvel és Vági mentett a gólvonalon. Az ismétlést követően megint a szlovák kapusnak kellett védenie.

A 72. percben aztán változtatott Szivics: Tóth Bence jött le, Stipe Bacelic-Grgic váltotta. Alighogy beállt a horvát-magyar játékos, máris kakaskodott: Juhásszal akadt össze, mindketten sárgát kaptak. A 74. percben Géresi is elbaltázott egy lehetőséget, egy perccel később pedig szintén ő fejelhetett, ezúttal fölé.

A 76. percben Nego kényszerítőzött Scsepoviccsal, ám szerelték, Suljic lövése pedig elment keresztbe a kapu előtt. A 81. percben Szeles kapott sárgát.

A 83. percben Egerszegi előbb Vargát, majd Suljicot rántotta le az előnyszabály után egy támadáson belül, akár mindkettő azonnal sárgát érhetett volna, ám a volt újpesti végül eggyel megúszta.

A 85. percben előbb Nego adott középre veszélyesen, Maric sarokkal még belekapott, de gól nem lett belőle. A támadás végén Pátkai lőtt, egy védő hozzáért és mellément a labda. A szöglet után Pátkai fejelt mellé. A 86. percben Strestík jött le, Diallo állt be.

A 90. percben a kisebb sérülést beszedő Suljicot Bódi váltotta. A négy perc ráadás mezőkövesdi lehetőséggel kezdődött, Pauljevics tört be a tizenhatosra, majd szorított helyzetben az őt gyötrő Fiola erőteljes ráhatására elesett, Solymosi nem ítélt büntetőt.

Mivel több helyzet már nem alakult ki, a Mezőkövesd egy pontot elrabolt Felcsútról. A Videoton tehát továbbra sincs jó formában, döntetlenje után a Honvéd újra élre állt a tabellán. A Mezőkövesd egy pontjával menekül a kiesőzónától.

A címlapkép és a belső képet a vidi.hu-ról származnak.

Olvasói sztorik