NB I

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Vasas, a Loki győzött

Könyves Norbert hajrában szerzett találata három pontot ért a vendégeknek.

OTP Bank Liga, 24. forduló

Vasas – Debrecen 2-3 (1-2)
Szusza Ferenc Stadion, 2548 néző, játékvezető: Pintér

Vasas: Nagy – Burmeister, Vaskó, Risztevszki – Berecz, Gaál (Murka, 60.), Manjrekar, Kleisz (Kulcsár, 71.), Hangya – Remili, Ádám. Vezetőedző: Michael Oenning
Debrecen: Danilovics – Osváth, Mészáros, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Jovanovic, Filip, Tőzsér, Holman (Könyves, 66.) – Feltscher (Szekulics, 84.), Szuk (Handzic, 72.). Vezetőedző: Leonel Pontes
Gólszerzők: Ádám (büntetőből, 44.), Vaskó (77.), illetve Tőzsér (26.), Burmeister (öngól, 43.), Könyves (88.)

A harmadik helyen álló Vasas ezúttal a kiesés elől menekülő, tizedik helyen tanyázó Debrecen csapatát látta vendégül az NB I 24. fordulójában. Debreceni kisebb sérülés miatt nem állt Michael Oenning rendelkezésére, Korcsmár pedig a bemelegítés során sérült meg, így helyét Vaskó foglalta el a védelemben.

Nem kellett sokáig várni az első komoly lehetőségre, Hangya óriási hibája után Szuk iramodott meg a félpálya magasságában. Egészen Nagy kapujáig szaladhatott, eltolta a labdát a kapus mellett, majd a mellette érkező Feltscher löketét Kleisz kotorta ki a gólvonal előteréből.

Helyzetek nélkül csordogáltak a percek, majd a 26. minutumban Feltscher cselezgetett a jobb szélről befelé. Lövés helyett Tőzsérhez passzolt, aki jó 20 méterről kilőtte a hosszú alsót. (0-1)

A 37. percben Remili végzett el szabadrúgást 21 méterről, tekerése ígéretesen szállt a rövid felsőbe, ám a kapus szögletre paskolta a labdát.

A 40. percben Nagynak is nyújtóznia kellett, egy vendég szöglet után Szatmári hat méterről megfejelt labdáját védte bravúrral. A hajrához érve megélénkült a játék, Gaál próbálkozását kellett összegyűjtenie Danilovicsnak.

A 43. percben aztán újból zörrent a háló, Szuk jobb szélről középre tett labdáját Burmeister bombázta saját kapujába. (0-2) A vendégek viszont nem örülhettek sokáig kétgólos előnyüknek, egy perccel később Ristevskit akasztották a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Ádám lőtte a bal alsóba. (1-2)

A második játékrész elején meddő Vasas-fölény alakult ki, azonban a helyzetekkel adósak maradtak a felek. A 68. percben Szuk szerezhette volna meg első NB I-es gólját, ám hiába vezette ziccerben a labdát a kapusra, Kleisz beérte, s szögletre mentett.

A 77. minutumban aztán némileg váratlanul egyenlített a Vasas, egy szöglet után Vaskó bólintott hét méterről a hálóba. (2-2)

A 81. percben Tőzsér került ziccerbe, ám addig-addig cselezgetett míg oda lett a lehetőség. A hajrában már-már úgy tűnt, nem születik újabb találat, azonban Könyves másképp gondolta. A 88. percben megbolondította a Vasas védőit, majd 10 méterről a jobb alsóba gurított.

A hazaiaknak akadt még egy lehetőségük a pont mentésre, ám Király öt méterről a kapu mellé lőtt.

A Debrecen győzelmével a 9. helyre lépett előre, ám mivel a Diósgyőr és a Gyirmót is begyűjtötte a három pontot, rendkívül szoros a tabella hátsó része. A Vasas ezzel a vereséggel pedig távol került a bajnoki címtől.

Olvasói sztorik