Magyar foci bajnokok ligája

Harminc percet játszott a csapatban, mégis balhézik, hogy kimaradt az FTC BL-keretéből

A Ferencváros szír szélsője, Ammar Ramadan úgy érzi, megsértette őt a magyar klub, amiért Szerhij Rebrov vezetőedző nem nevezte őt a Bajnokok Ligája keretébe, írta a Csakfoci.

A futballista felháborodása furcsa ügy, mert 2019 januárjában írt alá a Fradihoz, azóta pedig egyetlen bajnokin jutott szóhoz 30 percre, ezen kívül az előző szezonban négy találkozón a kispadon maradt. Ezt az öt találkozót leszámítva nem is volt helye a legjobbak között, első másfél évében az U19-es együttesben futballozott, idén pedig az NB III-as tartalékcsapatban játszott.

Mégis, a BeIn Sportnak adott interjúban Ammar Ramadan kijelentette, tárgyalást kezdeményez a klubbal, mert megsértették és különben is meglepte, hogy nem került be a Ferencváros BL-keretébe.

A fiatal támadó középpályás a Juventus U17-es csapatától igazolt a Ferencvároshoz, de bemutatkozott már az U19-es szír válogatottban is. A Fradi korosztályos csapatában 26 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken 17 gólig jutott. Az FTC 29 fős listájáról olyan játékosok is lemaradtak, mint Varga Roland, vagy Michal Skvarka.

Frissítünk!

Idők közben a Ferencváros tájékoztatása alapján frissült a Csakfoci cikke is. Ramadannak elsősorban az esett rosszul, hogy azt látta, hogy a B-listán több, az utánpótlásban szereplő csapattársa neve is ott szerepelt, az övé viszont nem. A klubvezetés azonban elmondta neki, hogy nem felelt meg bizonyos kritériumoknak, ezért nem került föl a neve. Amikor az interjút adt Ramadan, nem volt tisztában a helyzettel, idők közben viszont tisztázták az ügyet házon belül.

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik