Nemzetközi foci

Újra korrupcióval vádolják a cseh futball kaméleonját

Pénteken robbant a bomba Cseh Labdarúgó Szövetségben, ahol a rendőrség razziát tartott. Az ügyészség közlése szerint mérkőzések eredményének manipulálása, illetve korrupció miatt zajlik nyomozás, húsz személyt őrizetbe vettek.

Az idnes.cz portál állítja, köztük van állítólag Roman Berbr, a szövetség alelnöke is, akinek korábban is voltak kínos ügyei, azonban eddig mindig kisiklott a hatóságok kezei közül.

Daniela Bartíková államügyész elmondta, büntetőeljárást folytatnak egy szervezett bűnözői csoport korrupciós, alacsonyabb osztályú futballmeccsek eredményeit befolyásoló tevékenységével kapcsolatban.

Négy embert sikkasztással és megvesztegetéssel, a többieket a vesztegetés elfogadásáért vádolják, azt nem tudni, hogy a 66 éves Berbr melyik kategóriába tartozik.

Berbr nem ismeretlen, a korábban játékvezetőként dolgozó sportember többször is szembesült korrupciós vádakkal, először 1995-ben, amikor állítólag a prágai Bohemians vesztegetési ügyében is felmerült a neve, de a vádat nem sikerült bizonyítani.

2004-ben másodszor keveredett hasonlóba, akkor nyilvánosságra került egy telefonbeszélgetésére a második ligás Vítkovice vezetőjével, Radomír Hrubonnal. Azonban ezt is megúszta büntetés nélkül.

A lap szerint egy másik ismert tisztviselő is van a letartóztatottak között: Roman Rogoz korábban a Príbramnál és Ceské Budejovicénél dolgozott és hat évet akár két év börtönt is kaphatott volna korrupció gyanúja miatt, de a bíróság végül minden vád alól felmentette. Jelenleg a második ligás Vysehrad sportigazgatója.

Kiemelt fotó: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik