NB I

A vártnál lassabban halad a Haladás kulcsjátékosának felépülése

Az ősszel keresztszalag-szakadást szenvedő Németh Márió combjában „bealudt az ideg”, ezért még futni sem tud; a 21 éves középpályás a szombathelyiek téli változásairól és tavaszi szerepléséről is nyilatkozott a Rangadónak.

Decemberben műtötték meg a Haladás középpályása, Németh Márió térdét, miután az ősszel a Mezőkövesd elleni mérkőzésen keresztszalag-szakadást szenvedett. A szombathelyiek fiatal kulcsjátékosa minden nap azért dolgozik, hogy minél előbb visszatérhessen a pályára, de a Rangadónak adott interjújában elmondta, sajnos nem halad zökkenőmentesen a fél évre tervezett felépülése.

‒ Az általunk követett módszer alapján a műtéttől számított tizenkettedik hét után már lehetne futni, de sajnos én még nem tudok – kezdte Németh Márió. – Gyenge még a combom, még nem jött rá vissza az izom, ezért egyelőre nem futhatok. Gyógytornászhoz járok, és minden reggel a konditeremben kezdem a napot. Egyelőre ez a menetrend, aztán majd ha már nem lesz nagy különbség a két combom között, akkor futhatok, és a pályán már eggyel jobban fogom érezni magam, még akkor is, ha csak egyenes irányú mozgást végezhetek.

Minden játékos másképp él meg egy ilyen egy súlyos sérülést. A 21 éves középpályás bevallotta, vannak nehéz napjai, de most már próbál erőt meríteni a hosszú kihagyásból.

‒ Most már teljesen beletörődtem, és inkább erőt próbálok meríteni abból, hogy ennyi időt ki kell hagynom. Természetesen most még rosszabb, hogy már elkezdődött a bajnokság, mennek a meccsek, és én csak a lelátóról tudom nézni a kilencven percet. A visszatérés időpontjával kapcsolatban nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni. Ha a hetek számát nézzük, akkor ugye késésben vagyok, mert ahogy említettem, nem indult be a combom. Az orvosok úgy fogalmaztak, hogy az ideg bealudt, és tizenkilenc szelektív ingeráramos kezelés kellett, hogy beinduljon. Addig fekvő helyzetben nem is tudtam felemelni a lábamat. Van egy kis lemaradásom, de úgy próbálok készülni, hogy ha minden jól megy, akkor a nyári felkészülést már százszázalékos állapotban tudjam elkezdeni. Az biztos, hogy siettetni nem szabad.

Az utánpótlás-válogatott játékos klubja, a Haladás a tavasszal eddig három bajnokin három pontot szerzett, legutóbb a Ferencváros vendégeként kapott ki.

‒ A Fradit a Groupama Arénában nem kell megverni, de egy döntetlennek örültem volna – magyarázta Németh. – Előtte a Gyirmót ellen kötelező volt a győzelem, és bár nem kell nekünk a kieséssel foglalkoznunk, azzal a sikerrel szerintem biztosítottuk a helyünket az NB I-ben.

Mint ismert, a Haladástól a télen olyan kulcsjátékosok távoztak, mint a házi gólkirály Gaál Bálint, és az ősz egyik nagy felfedezettje, Hegedűs János. Mészöly Géza vezetőedző azóta számos befejező csatárt tesztelt sikertelenül, de Németh Márió szerint házon belül is orvosolható a gólhiány a Haladásnál.

‒ Mondhatom, hogy nagyon meghatározó játékosok távoztak, hiszen Gaál Bálint rúgott hét gólt, Hegedűs játéka pedig azért volt fontos a csapat számára, mert ő egy olyan középhátvéd, aki bátran belép a támadásépítésbe is, és szinte középpályásként levesz pluszban egy védőt. Ugyanazt a minőséget nagyon nehéz pótolnia egy csapatnak, és eddig még nem is sikerült, de még sok van hátra a bajnokságból. Nem titok, hogy egy góllövő támadót még nagyon akar a szakmai stáb, de szerintem David Williams egy kiváló csatár, csak nagyon kell neki az első gól tavasszal, és akkor jönni fog a többi is, nem lesz gond.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik