NB I

Kanta is tudja: az életéért küzd az MTK

A kieső helyen álló csapat vezére úgy véli, rajtuk kívülálló okok is szerepet játszottak a Honvéd elleni vereségben.

Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül az MTK, amely kieső helyen áll, és vereséggel indította a futballtavaszt. Kanta József a klub honlapjának adott interjúban beszélt a hazai fiaskóról, illetve a jövő lehetőségeiről.

– Mondanom sem kell nagyon csalódottak voltunk. Jól feltérképeztük a Honvédot, mégsem sikerült ponttal a zsebünkben elhagyni a játékteret. Sajnos rajtunk kívülálló okok is szerepet játszottak ebben, de természetesen magunkban is kell hibákat keresnünk. Igyekeztünk, hajtottunk, de még több kell a céljaink eléréséhez, főleg koncentrációból és önbizalomból.

Szombaton a Diósgyőr vendége lesz a fővárosi csapat, amolyan kiesési rangadó jön tehát…

– Nem a Honvéd elleni meccsen múlt az életünk, és nem is a mezőkövesdin fogjuk kivívni a bennmaradást, vagy elpackázni az esélyt. Persze tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fontos összecsapás elé nézünk, és igyekszünk mindent megtenni a győzelemért. Tudjuk, hogy ha megvan a három pont, megelőzhetjük a miskolciakat. Egyébként hisszük, hogy előttük és még több másik csapat előtt van az MTK helye a tabellán. Ezt be is fogjuk bizonyítani.

S, hogy milyen a hangulat az MTK-nál?

– Ha valaki látta a hétfői edzést, annak már nem kell bizonygassuk, micsoda elszántság van bennünk. Mindenki extra motiváltnak tűnt, szinte felszántottuk a pályát. Nagyon vágyunk már a bajnoki győzelemre, a siker ízére. Reméljük, most a szerencse is mellénk áll, és végre látványos MTK-s focival rukkolunk ki, a fontos mérkőzésen.

Olvasói sztorik