A téli szünetben került a Mezőkövesd Zsóry FC élére Tomiszlav Szivics, aki korábban a Kecskemét, a Paks és a DVTK trénereként szerzett magának ismertséget Magyarországon. A szabadkai születésű vezetőedző háromgólos sikerrel debütált a matyóföldieknél, a szenvedő alany pedig a másik borsodi együttes, a Diósgyőr volt. Az ötven éves tréner a Rangadónak adott interjújában beszélt az első bajnokijáról, a Pintér Attilával való kapcsolatáról, valamint arról, bánja-e, hogy nem vezetheti Szerbia U21-es válogatottját a nyári Európa-bajnokságon. Az interjú végén a szókimondó tréner azt is megtippelte, ki lesz az NB I bajnoka…
„Még jobb lesz a csapat”
– Az első bajnokiján háromgólos győzelem a borsodi rangadón. Kell ennél több egy szakvezető számára?
– Ennél szebb győzelemről a debütáláson nem is álmodhat az edző. Elégedett vagyok, ám a meccs előtt nem akartam nyomást tenni a csapatra, ezért nem győztem hangsúlyozni, ugyan fontos a találkozó, de nem élet-halál kérdése. Talán emiatt is játszottunk nyugodtan, ebből adódóan sikerült előnyt szereznünk, majd pedig nyernünk.
– Már a Szivics-stílust kapta vissza a pályán a játékosaitól?
– Erről azért még korai beszélni, hiszen mindössze másfél hónapja dolgozunk együtt. Napról-napra látszik a fejlődés, egyre több mindent látok vissza a pályán abból, amit meg akarok valósítani. Például a DVTK ellen remekül váltottunk át védekezésből támadásba három-négy passz segítségével, valamint szépen egyérintőztünk. Most kijött a lépés, de nem kell ezt nagy dobra verni. Olykor szép támadásokat vezettünk, elégedett voltam, de biztos vagyok benne, hogy még jobban fog játszani a csapat a közeljövőben.
-A mérkőzés előtt a Diósgyőr trénere, Horváth Ferenc azt nyilatkozta, hogy jobb edző Tomiszlav Szivicsnél. Méltó választ adott?
– Ferivel jó viszonyban vagyok, egyáltalán nem számítottam erre a kijelentésére, meglepődtem, amikor ezt olvastam. Nem értettem, minek kellett ez. De összességében nem haragszom rá, nem jellemző rá az ilyesmi. Szimpatikus ember, akinek van saját stílusa. Jó edzőnek és jó embernek tartom, a meccs végén kezet fogtunk, gratulált nekem.
– Milyen mértékben sikerült véghezvinni az ön által tervezett változtatásokat a felkészülési időszakban? Maradt hiányérzete?
– Amikor idejöttem, megnéztem videón a csapat összes őszi meccsét és a Pintér Attila által kialakított taktikát. Aztán leültem Tállai András elnök úrral, és arra jutottunk, hogy lépnünk kell, több változás is kell, hiszen több játékos kölcsönben szerepel nálunk, másoknak pedig lejár a szerződésük a szezon végén. Természetesen nem akartam lecserélni mind a húsz játékost, de azt a négy-öt futballistát sikerült leigazolni, akit akartam, akik jól beleillenek a taktikai elképzelésembe. Ezután kezdődött a kemény munka, először is meg kellett szokniuk a srácoknak az edzésmódszereimet, de mindenkivel nagyon elégedett voltam, elvégezték az elvárt feladatokat. Aztán következett a ciprusi edzőtábor, ahol erős ellenfelekkel szemben játszottunk, nem is volt sok sikerélménye a játékosoknak. De én tudtam, hogy a befektetett munka meg fog térülni, és lám, az első bajnokin így is lett.
– Várható még változás a keretben, szabadon igazolható játékosok érkezésével? Nézelődik a piacon?
– Ha valaki passzol az elképzelésünkbe, akkor természetesen lépni fogunk, de nem akarunk mindenáron igazolni. Személy szerint azt terveztem, hogy a tavasszal rengeteg másodosztályú meccset megnézek, mert fiatal magyar játékosokra van szükségünk, az NB II-ben pedig sok tehetség focizik. Szerencsére azonban a jelenlegi keretemben is sok karakteres focista található, ezt ezúton is szeretném megköszönni Pintér Attilának, rendes, alázatos, sikerre éhes fiúkat hagyott nekem hátra. Hasonló embereket keresek a második vonalban, a hétvégén is személyesen néztem meg egy meccset, több név is felkerült a noteszembe, de neveket nem mondok, még a végén valaki beelőz.
– Marko Dinjar még önöknél edz? Mennyire elégedett vele, lát esélyt a leigazolására?
– Dinjar nagyon jó játékos, közel állunk ahhoz, hogy megállapodjunk. Nagyon fontos, hogy rendelkezik magyar állampolgársággal, viszont elég nagy lemaradása van fizikailag, így amennyiben le is igazoljuk, nyártól szánunk neki nagyobb szerepet a csapatban. Jelen pillanatban két játékos is van a posztján, a bal oldalon. Vági András például kellemes meglepetést okozott nekem, az első perctől kezdve példakép lehet mindenki számára, de sajnos csak kölcsönben szerepel nálunk, bizonytalan még a jövője.
„Semmi rosszindulat nem volt bennem”
– Még egy játékost említenék személy szerint: Patrick Mevoungout, aki az őszi idényben alapember volt Pintér Attilánál, és minden meccsét végigjátszotta. A játékos a néhány napja azt nyilatkozta a honlapunknak, hogy szeretett volna maradni Kövesden, de a klub és az edző nem számított rá, és szerinte nem korrekt ahogy elbántak vele. Mit gondol erről?
– Nem titkolom, valóban nem számítottam a játékra. Nincs vele semmi bajom, nagyon jó játékos, de a stílusa nem fekszik ahhoz a rendszerhez, amit ki akarok építeni. Az idősebbekhez tartozik, valamint egy légiós-helyet is foglalt, így azt gondoltam változtatni kell. Sok sikert kívánok neki, megértem, ha ezt nem érezte korrektnek, de ilyen a profi labdarúgás. Bennem semmi rosszindulat nem volt.
– Ha már említettem Pintér Attilát. Amikor ön Mezőkövesdre jött, az első interjúi egyikében azt nyilatkozta, hogy nem gondolta volna, hogy egyszer Pintér Attila munkáját fogja dicsérni. Ezt hogy értette?
– A múltban volt pár szópárbajunk, és köztudott, hogy nem vagyunk puszipajtások, nem vagyok tagja a Pintér Attila Fan Clubnak. Ettől függetlenül el kell ismerni azt, amit véghezvitt itt Mezőkövesden, elismerem az eredményeit, gratulálok neki ezért.
– A nyáron Portugália, Spanyolország és Macedónia legjobbjai ellen vezethette volna csapatát a szerb U21-es válogatottat az Európa-bajnokságon. Bánta, hogy nem csinálja végig azt a munkát, amit elkezdett?
– Nagyon… Sok ember számára álomkategóriába tartozik kijutni az Eb-re a csapatával. Nagyon szép dolgot értünk el, a legjobb tizenkét csapat közé kerültünk Európában. De úgy alakult a helyzet, hogy azt éreztem, váltanom kell. Arra pedig nem volt esély, hogy mind a két együttest egyszerre vezessem, ez nem kivitelezhető a szerb szövetségnél.
– Szerbia U21 után hová teszi a polcon az NB I-es Mezőkövesdet?
– Nem mondanám, hogy ez előrelépés a karrieremben. Össze sem lehet hasonlítani a két csapatot, hiszen a szerb U21-ben olyan játékosok játszanak, akik már nemzetközi szinten is befutottak. Hogy csak néhány nevet említsek: a legértékesebb a Lazio középpályása, Szergej Milinkovics-Szavics, de a Benfica szélsője, Andrija Zsivkovics és a Liverpool játékosa, Marko Grujics is elképesztő, Uros Djurdjevics pedig állítom, korosztálya legjobb csatárja Európában. Az élet azonban ezt hozta, nagyon becsülöm ezt a lehetőséget, amit Mezőkövesden kaptam. Dolgozni fogok, hogy minél jobb eredményt tudjak majd felmutatni.
„A Videoton lesz a bajnok”
– Harmadik alkalommal hívták vissza az NB I-be eddigi edzői pályafutása során. Ön szerint miért van az, hogy újra és újra akarják itthon?
– Jó kérdés, de ezt nem nekem kell megválaszolnom. Egy biztos, én szeretek Magyarországon tevékenykedni. Akárhol dolgoztam eddig, mindenhol szerettek az emberek, tisztelnek az elvégzett munka miatt.
– A Mezőkövesden elvégzett munka akár dobogót is eredményezhet a szezon végén?
– Komolytalan lenne egy meccs után nagy dolgokról beszélni. Jelenleg arra törekszünk, hogy minél jobb és támadóbb focit játszunk, ami eredményes is. Minden nap fejlődni akarunk, hogy ez mire lesz majd elég, néhány meccs után talán már látni fogom.
– Azt viszont már látja jelenleg, hogy ki a bajnoki cím legnagyobb esélyese?
– A Videoton. A székesfehérváriak kerete a legerősebb, nagyon erős a kispadjuk, sok jó játékost igazoltak. A hétvégén nagy rangadó vár rájuk a Fradi ellen, ez egy igazi teszt lesz a számukra, amely megmutatja majd, hol tartanak.
– Önök pedig az eddig hazai pályán veretlen Pakshoz látogatnak, amelynek korábban szintén ült a kispadján. Hasonlóan pikáns találkozó lesz, mint a DVTK ellen?
– Ez más kategória lesz, annyiban azért hasonló, hogy Pakson is szerettem dolgozni, és megszerettem az embereket, jó viszonyt ápoltam Haraszti úrral. Abból a szempontból pikáns lesz, hogy eddigi karrierem során csupán csak egyszer nyertem Pakson, és akkor is Horváth Ferenc volt ott az edző. Kaptam is néhány pofont már a Paks ellen, a DVTK edzőjeként például 4-0-ra vertek minket. Valamiért nem fekszik nekem a tolnai együttes játéka, nagyon nehéz ott nyerni, viszont mi az első bajnoki miatt biztosan lendületben leszünk. Rajtunk nem lesz nyomás, a Paks számára viszont élet-halál kérdés lesz a kiesés szempontjából.