NB I

Mégis a Szuszában fogadhatja tavasszal az Újpest a Fradit

Az UTE klubelnöke a szurkolók érdekében lemondott a stadion fejépületének használatáról.

Őze István klubelnök szerint az UTE lemondott a Szusza Ferenc Stadion fejépületének használatáról, így megkezdődött a tárgyalás az újpesti labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság és a létesítmény jelenlegi vagyonkezelője és üzemeltetője, a Nemzeti Sportközpontok között.

– Az anyaegyesület a szurkolók érdekében mondott le a fejépület használatáról, hogy az együttes tavasszal már valóban hazai pályán fogadhassa ellenfeleit, így például legközelebb március 4-én az ősi rivális Ferencvárost – mondta az MTI-nek a sportvezető, aki erről a kedd délutáni tárgyaláson állapodott meg.

Őze István arról is beszámolt, hogy az UTE megállapodást kötött a magyar szövetséggel (MLSZ), eszerint vállalja a stadion biztonsági rendszerének helyretételét és pótlását 7,4 millió forint értékben, hogy a szerdai pályabejáráson az MLSZ illetékesei élvonalbeli mérkőzések rendezésére alkalmasnak találják a létesítményt.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője korábban az M4 Sport Sport7fő című adásában még arról beszélt, hogy az UTE-val egyelőre nem sikerült megállapodni a hosszú távú használatról. Hangsúlyozta, a felek között az alapellentétet a Megyeri út felőli fejépület jelenti, ott ugyanis a futballklub rehabilitációs központot szeretne létrehozni, az egyesület pedig “kocsmában, szülői váróban gondolkodik”.

Az Újpest FC ősszel eleinte a Vasas Illovszky Stadionjában játszotta hazai mérkőzéseit, aztán az angyalföldiek létesítményét is elkezdték felújítani, így tavaly az utolsó meccsein Kecskeméten fogadta ellenfeleit a lila-fehér együttes. Ha a kft.-nek sikerül megállapodnia az NSK-val, akkor tavasszal már ismét saját otthonában játszhat. A Szusza Ferenc Stadion emellett a Vasas hazai találkozóinak is otthont ad majd, ha az MLSZ szerdán alkalmasnak találja a létesítményt NB I-es meccsek rendezésére.

Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, és új büféhelyiségek épültek. A lelátók befogadóképessége 12 670 néző.

Az OTP Bank Ligában hatodik helyen álló Újpest szombaton a Videoton, majd egy héttel később a Haladás vendége lesz, legközelebb március 4-én a Ferencvárossal játszhatna otthonában. A Vasas szombaton a Haladást fogadná a Megyeri úton.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik