Szombat kora délután szlovák zöld-fehér csapattal meccselt a Ferencváros, a helyi élvonalban szereplő eperjesi Tatran Presov látogatott a Népligeti Sportközpontba. A mérkőzés egy perces gyászszünettel kezdődött, Gyarmati Jenőre emlékeztek a jelenlevők, aki csapatorvosként több mint 40 éven keresztül szolgálta az FTC-t.
A találkozót jobban kezdte a hazai zöld-fehér csapat, Geráék az első fél órában kapujuk elé szorították a szlovák riválist – derült ki a klub honlapjának tudósításából. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg, a 31. percben egy kontra végén Streno vezette rá ziccerben Dibuszra a labdát, majd a hálóba gurított (0-1). A bekapott találatra nagyon hamar válaszolni tudott a Fradi: a 37. percben 17 méterről, kissé jobbról végzett el Hajnal Tamás egy szabadrúgást, amit gyönyörűen a bal felsőbe tekert ezzel 1-1-re módosult az eredmény, ami a szünetig nem is változott.
A második félidő elején hamar megszerezhette volna a vezetést a Ferencváros: a 48. percben Gera adott “forintos” labdát Djuricinnek, aki a hálóba is lőtt, de a játékvezető szerint lesen állt az osztrák. A hajrában veszélyes támadósokat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a 84. percben már a Fradinál volt az előny. Varga játszott össze Lovrencsiccsel, majd visszakapta a labdát, átverte védőjét, és 8-9 méterről a hálóba bombázott (2-1). Az utolsó percekben az eredmény már nem változott, a Fradi győzelemmel hangult a Kispest elleni kupameccsre.
címlapkép: fradi.hu