NB I

FOTÓ: így napozik az a szép zöld gyep az MTK-stadionban

Beüzemelték az úgynevezett fűszolárt az új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az MTKúj arénájában néhány napja működik az úgynevezett fűszolár, amelyről Török István létesítmény-üzemeltetési igazgató elmondta, nagyon hasznos eszköz, hiszen javítja a pálya minőségét azáltal, hogy lehetővé teszi a fű fotoszintézisét, így a fényszegény időszakokban is jó állapotban tartja a küzdőteret.

„A világon egyedülálló technológiát hozott létre a berendezést gyártó cég, az SGL. Az gépeik a csúcstechnológiát jelentik ebben a szegmensben. A rendszer energiafogyasztása lényegesen kedvezőbb, mint a korábbi berendezések esetében volt” – tette hozzá.

Az új Hidegkuti Stadion ezáltal bekerült abba a monitoring-rendszerbe, amelyben – a többi között – már megtalálható a Mercedes-Benz Aréna, az Anfield Road, a St. James Park, a Stamford Bridge, az Etihad Stadion és az Old Trafford és további számos nagy múltú klub Európából és a világ minden tájáról.

Ezeknek a létesítményeknek a gyepét folyamatosan ellenőrzik, így a cég mindig naprakész információkkal tud szolgálni arról, hogy a pálya melyik részét kell világítani és mennyi ideig.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik