Magyar foci

Korábbi szövetségi kapitány mentheti meg a Kaposvárt

Amikor előző idényben csont nélkül kiesett a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I-ből, kevesen gondolták volna, hogy azt új szezonban nem a feljutásért harcol majd.

Nos, az optimisták eddig tévedtek, a Somogy megyei csapat ugyanis hét forduló után nyeretlenül, öt döntetlennel és két vereséggel az NB II utolsó előtti helyén áll.

Nem is meglepetés, hogy a klubvezetés a válogatott szünetet kihasználva edzőváltásra szánta el magát, Waltner Róbert helyére a korábbi szövetségi kapitány, Várhidi Péter került, akivel egy plusz egyéves szerződést kötöttek.

A 62 éves szakember többek között az Újpest és a Videoton edzője is volt, előbbivel 1998-ban bajnoki címet szerzett, 2006 és 2008 között pedig 16 mérkőzésen irányította a válogatottat is,

legnagyobb sikere a világbajnok olasz válogatott emlékezetes legyőzése volt 2007. augusztus 22-én.

Várom a munkát. Ismerem a nehézségeket, tudom, hogy a csapat nem úgy szerepelt az elmúlt időszakban, mint azt elvárták volna. Ezen megpróbálunk javítani

– nyilatkozta a Sonline.hu portálnak.

Kiemelt fotó: KISBENEDEK ATTILA / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik