Korábban már beszámoltunk róla, hogy a tavaly nyáron Honvédtól Paksra igazoló, az ősszel remek formát mutató Kemenes Szabolcs a téli átigazolási időszakban fél év után távozik a tolnai csapattól. A 30 éves kapus már a Paks törökországi edzőtáborába sem utazott el a csapattal, a Rangadó.hu érdeklődésére azt azonban elárulta, még nem tudja, hol folytatja pályafutását.
– Nem tudok semmi fejleményről beszámolni, továbbra is várakozó állásban vagyok. Érdeklődők természetesen akadnak, de semmi konkrétat nem tudok egyelőre a jövőmről. Párbeszédek, beszélgetések zajlanak, de végső stádiumban lévő tárgyalásról nincs szó – mondta honlapunknak Kemenes Szabolcs.