NB I

Egy próbajátékos sorsa szerdán eldőlhet, egyet még várnak a debreceniek

Pénteken utazik a portugáliai edzőtáborba a DVSC. Addig eldöntik, leszerződtetik-e a venezuelai válogatott Frank Feltschert.

Már szerdán eldőlhet, hogy szerződteti-e a Debreceni VSC a próbajátékon lévő venezuelai-svájci Frank Feltschert. A Loki két edzőmeccset is játszik, ezt követően ül össze a szakmai stáb – olvasható a Dehír cikkében.

Róka Géza, a DVSC Futballszervező Zrt. cégvezetője a Dehir.hu megkeresésére elmondta, szerdán még edzőmeccseket játszik a Loki a Kisvárdával és a Békéscsabával, ezt követően ül majd le a klubvezetés, és döntik el, szerződést kínálnak-e Frank Feltschernek. Ha igen, s ő ezt elfogadja, akkor már elutazhat a csapattal a portugáliai edzőtáborba.

Róka Géza a portál kérdésére azt is elmondta, hogy még várnak próbajátékra egy játékost, de túl korai lenne megnevezni őt. A cégvezető a Debrecen Televíziónak pénteken úgy nyilatkozott, elsősorban a támadó szekciót szeretnék erősíteni. Hozzátette, nagyon sokat dolgoznak azért, hogy fiatal magyar játékosokat is tudjanak hozni a csapathoz, de ez „ma elég nehéz”. Róka Gézától azt is megtudták, szeretnének egy fiatal kapust is találni.

A Loki pénteken utazik el a portugáliai edzőtáborba, február 8-áig készül majd Algavréban. A csapat részt vesz az Atlantic Cup elnevezésű nemzetközi tornán is.

Olvasói sztorik