NB I

Laczkó: nem mondtam le a válogatottságról, de…

A 30 éves védő szerint a kispestiek odaérhetnek az első helyre.

Laczkó Zsolt volt a tavaszi szezon első Honvéd-igazolása. Marco Rossi már korábban is szorgalmazta a huszonkétszeres baloldali védőt megszerzését. A válogatott játékos kölcsönbe érkezett a szezon végéig, a szerződés lejárta után a Honvédnak opciós joga van rá. A védőt a beleki edzőtáborban kérdezte a klub honlapja többek között a Honvédról, a szobatársáról, és a válogatottságról.

– Korábban többször is felmerült a neved Kispesten. Hogyan kerültél a Honvédhoz?
– Többször is volt róla szó, hogy a Honvédba igazolok. Volt úgy, hogy nem tudtunk megegyezni, és volt olyan is, hogy rosszul döntöttem, most közel voltak az álláspontok, meg tudtunk egyezni, örülök, hogy Kispestre tudtam igazolni.

– Mit vársz a tavaszi szezontól, melyik csapat lehet a legnagyobb riválisunk?
– A Honvéd legnagyobb riválisa saját maga lesz. A labdarúgásban minden hamar megváltozhat. Ha egy csapat nem koncentrál megfelelően, azt az ellenfelek azonnal kihasználják, akkor bizony nehéz dolgunk lehet. A csapatban meg van a kellő motiváció, a szervezettség, az egymásért való küzdés, ha ehhez még egy kis pluszt hozzá tudunk tenni, akkor az élen végezhetünk. A Honvédnak nem kell félnie senkitől, ez egyértelmű.

– Az edzőtáborban Davide Lanzafaméval vagy egy szobában. Hogy jött össze ez a párosítás?
– Még a Sampdoriában futballoztam, amikor megismertem, de egymás ellen nem játszottunk soha. A privát életben többször is találkoztunk egy olasz étteremben. Sokat beszélgettünk a fociról, és az élet nagy dolgairól. Beszélek olaszul, nyilván ez is közelebb hozott egymáshoz minket. Egyébként nem csak vele jó a kapcsolatom, korábban Lovriccsal, Balázs Zsolttal és a próbajátékon lévő Villám Balázzsal is együtt játszottam, de a többieket is ismerem valamennyire.

– A válogatottságról lemondtál?
– Mindenki válogatott akar lenni az is, aki már volt és az is, aki még soha nem játszott nemzeti színű mezben. Azt nem mondanám, hogy lemondtam a válogatottságról, de jelenleg más a motivációm. Jelen pillanatban az a célom, hogy bekerüljek a Honvédba, egy jó szezont produkáljak, és jó eredményt érjünk el a szezon végén. Most ez foglalkoztat a legjobban.

A teljes interjú itt olvasható.

Olvasói sztorik