NB I

Az ETO korábbi játékosa a Halinál próbázik

A két német légióstól elköszöntek a szombathelyiek.

A délelőtti edzést és a közös ebédet követően hétfőn elutazik a hatnapos horvátországi edzőtáborba a Szombathelyi Swietelsky-Haladás – tudósít a klub honlapja. A ZTE-hez tartó Angyal Zsolt nem száll fel a buszra, ott lesz viszont egy szlovákiai próbajátékos, Sinan Medgyes.

Csakúgy mint egy esztendeje, ezúttal is Horvátország és az Isztriai-félsziget felé veszi az irányt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás együttese. A zöld-fehérek tavaly Pulában készültek, idén egy rovinji négycsillagos szállodában töltenek el hat napot – elsősorban a fizikai felkészítésre fekteti a hangsúlyt a Mészöly Géza vezette szakmai stáb. Délelőttönként a konditermemben erősítenek Halmosiék, délután viszont füves pályán edzenek. Felkészülési mérkőzést nem szerepel a programban.
A két német fiútól egyelőre elköszöntünk, nem okoztak csalódást, de – most úgy éreztem – nem jobbak, mint a posztjukon szereplők – mondta Mészöly Géza vom Hoféról és Broschról. – Ráadásul mindketten légiósok, márpedig külföldiek esetén alaposan meg kell néznünk, kit szerződtetünk. Az átigazolásuk tehát most nincs napirenden.

Összesen 24 mezőnyjátékos és három kapus utazik Rovinjba. Vízumproblémái miatt itthon marad a nigériai támadó, Funsho Ibrahim Bamgboye, valamint a sérülése utáni rehabilitációját töltő Rózsa Dániel, Jánvári Gábor és Németh Márió. Szintén nem utazik tehát Nino vom Hofe és Janik Brosch, a két német próbajátékostól elköszöntek a zöld-fehérek és Angyal Zsolt sem, a bal oldali védő vélhetően fél évig kölcsönben az NB II-es ZTE-ben futballozik.

Egy próbajátékos, a szlovákiai Sinan Medgyes viszont csatlakozik a Rovinjba utazó gárdához. A 23 esztendős, bal oldali középpályásként és bal oldali védőként is bevethető, Dunaszerdahelyen született 184 cm magas, 70 kg súlyú futballista korábban, 2011 és 2015 között az NB III-as Győri ETO II-ben játszott, egy alkalommal pályára lépett az NB I-es győri alakulatban is. Majd hazájában az első ligás Slovan Dusloban és Spartak Trnavában szerepelt. A 2016/17-es bajnokságban pedig a szlovák másodosztály nyugati-csoportjában szereplő SKF Seredet erősíti, 17 bajnokin öt gólt szerzett. Édesapja, Medgyes József egyébként a Dunaszerdahelyi csapat (DAC) korábbi legendás játékosa volt.

A keret: Király Gábor, Gyurján Márton, Lévay Gergely – kapusok. Schimmer Szabolcs, Polgár Kristóf, Stef Wils, Hegedűs János, Jagodics Márk, Hídvégi Sándor, Bosnjak Predrag, Sjoerd Overgoor, Iszlai Bence, Halmosi, Péter, Kovács Lóránt, Sinan Medgyes, Rácz Barnabás, Tóth Máté, Kiss Tamás, Kiss Bence, Szőke Dániel, Ezequiel Calvente, Gaál Bálint, David Williams, Dombi Gergő – mezőnyjátékosok.
A szakmai stáb: Mészöly Géza vezetőedző, Gál István, Jagodics Zoltán másodedző, Jakab Csaba kapusedző, Jakab Ferenc, Kiss Zoltán – masszőr, Garami Zsolt erőnléti edző, Vörös Csaba technikai vezető, Gyimesi Csaba biztonsági igazgató.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik