NB I

Erősít az MTK, visszatért az egykori növendék – hivatalos

A Diósgyőr korábbi játékosa családi okok miatt igazolt a kék-fehérekhez.

A téli szünet első igazolását jelentette be az MTK Budapest klubigazgatója. Domonyai László a következőket árulta el a klub hivatalos honlapján.
– Nikházi Márk játékjogát megvásároltuk, így egykori játékosunk – három évig – újra a Hungária körúton lesz otthon.

A játékos így köszönt el a diósgyőri szurkolóktól és a klubtól:
– Itthonról hazatérek. Büszke vagyok rá, hogy a DVTK történetének részese lehettem. Elsősorban családi okok miatt távozom, mert ugyan többet szerettem volna játszani – ki nem? –, azonban ezt a világon sehol nem garantálják. Köszönöm a DVTK vezetőségének, hogy segítettek olyan megoldást találni, ami a klubnak és nekem is előnyös. Diósgyőrből sok szép emléket viszek magammal, két kupadöntőt játszottunk, az egyiket meg is nyertük, emlékezetes a hét mérkőzésen sorozatban aratott győzelmünk, amikor még gólt sem kaptunk. Köszönöm a szurkolóktól kapott szeretetet, sosem felejtem el, hogy amikor dunaújvárosi játékosként gólt fejeltem Diósgyőrben, az én nevemtől zengett a stadion, kevés labdarúgó éli át ezt az élményt. Még el sem búcsúztam a társaktól, de már alig várom, hogy pályára lépjek az új Diósgyőri Stadionban.

A 28. évében járó középpályás a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendéke volt, majd az MTK második, később első csapatába került. 2013-ban szabadon igazolható játékosként érkezett Diósgyőrbe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik