Magyar foci

A több játéklehetőség miatt elhagyta az NB II-es Lokit, az élvonalba igazolt

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a másodosztályban szereplő Debrecennek és Vasasnak olyan kerete van, amivel az NB I-ben is nyugodtan indulhatna, gólkirály is válogatott játékosok is igazoltak ezekhez a csapatokhoz. Így fordulhat elő az is, hogy míg a Loki kedden bejelentette, hogy közös megegyezéssel, a több játéklehetőség reményében távozik Szabó Bence,

szerdán már az élvonalbeli Zalaegerszeg közölte, hogy hároméves megállapodást kötött az U21-es válogatott középpályással.

A 22 éves Szabó a Debrecen mellett játszott korábban a Diósgyőr, a Fehérvár, a Nyíregyháza és a Puskás Akadémia csapatában, 40 NB I-es meccsen egy gólja és öt gólpassza van.

Több mint húszezren mentek ki az NB II első fordulójára
Több mérkőzésen is olyan nézőszám volt, amit az NB I-ben is megirigyeltek volna.

Kiemelt kép: dvsc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik