NB I

Fél évre kidőlt a Haladás kapusa

Rózsa Dániel térdét karácsony előtt műtik.

A Haladás kapusa, Rózsa Dániel az ősszel remekül pótolta Király Gábort, de a november 26-i, Debrecen elleni utolsó tréningen szerencsétlenül fogott talajt. Sérülésének pontos diagnózisa keresztszalag-, valamint porc-sérülés, a felépülési idő pedig nagyjából fél év, így keresztszalag-szakadást szenvedő Németh Márió mellett tavasszal Rózsa játékával sem kalkulálhat a zöld-fehérek szakmai stábja.

– A Debrecen elleni meccset megelőző utolsó edzésen lehúztam egy beadást, de rosszul értem talajt, egy nagy reccsenést hallottam a jobb térdemben és a földön maradtam – mondta a 32 éves kapus, Rózsa Dániel a a haladas.hu-nak nyilatkozva. – Az MRI-vizsgálat megállapította, hogy elülső keresztszalag- és porcsérülést szenvedtem. December 21-én Győrben műtenek meg, a teljes felépülési idő körülbelül fél év. Természetesen nehezen viselem, hogy ilyen sokat kell kihagynom, de mostanra túltettem magam az egészen, már inkább előre tekintek, nem pedig hátrafelé.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik