NB I

Harmincöt felett is ontják a gólokat az NB I korábbi sztárcsatárai

Kenesei Krisztián, Kabát Péter és Rajczi Péter is még mindig húzóembere jelenlegi csapatának.

Az utóbbi hetekben mutatott remeklésük miatt a Rangadó.hu kíváncsi volt, hogyan teljesítenek manapság az NB I utóbbi évtizedének legjobb magyar gólvágói. Összeállításunkból kiderül, hogy a korábbi csatársztárok számára a negyvenhez közelítve is olyan a góllövés, mint a biciklizés: nem tudják elfelejteni.

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és talán legmegosztóbb magyar csatára, a 39 esztendős Kabát Péter visszavonulása után mégis úgy döntött, hogy segít az NB III-as Győri ETO-nak a feljutás kiharcolásában. Az újpesti közönség kedvenc valóban segítség a Rába-partiaknak, ugyanis 14 meccsen 7 bajnoki gólnál tart, illetve a Magyar Kupában is háromszor mattolta az ellenfeleket.

A Bundesliga második vonalát és angol Championshipet is megjárt 39 éves Ferenczi István is az élvonal egyik legjobb góltermelője volt fénykorában. Az NB I őszi szezonjának talán legemlékezetesebb mérkőzése volt a Vasas-Ferencváros rangadó, amelyen Ferenczi csereként beállva 12 perc alatt kétszer is bevette a Fradi kapuját. A Vasasnál elsősorban edzőként ténykedő futballista a Magyar Kupában is betalált, ott csupán 20 percre volt szüksége.

A kaposvári nevelésű Rajczi Péter Újpesten töltötte pályafutása legszebb éveit. A 35 éves korábbi NB I-es gólkirály jelenleg a másodosztályú Kisvárda csapatában futballozik. Rajczi húzóember a feljutásra esélyes gárdában, 15 meccsen lőtt 6 góljával a Kisvárda legeredményesebb játékosa.

A Kínában és Olaszországban is légióskodó 39 éves Kenesei Krisztián az NB III-ban a III.Kerület TVE együttesében vezet le. Az MTK, a Győri ETO, a Zalaegerszeg, a Haladás, a Lombard Pápa és a Vasas korábbi csatára nem is igazán levezet, ugyanis 16 mérkőzésen 9 bajnoki találatával ötödik a góllövőlistán.

Volt 20 gólos szezonja is az NB I-ben Bajzát Péternek, aki az élvonalban játszott a DVSC, a Győri ETO, a Nyíregyháza, és PMFC színeiben is, jelenleg pedig az NB II-ben listavezető Soroksár csapatát erősíti. A 35 éves támadó már nem számít alapembernek, de 12 meccsen négyszer így is a hálóba talált.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik