NB I

„Döntetlen a Fradi ellen? Nem! Mindent megteszünk a győzelemért!”

A Gyirmót FC Győr középpályása, Filkor Attila bízik abban, hogy akár már az FTC ellen megtörik a rossz sorozatuk.

Zsinórban öt vereséggel a háta mögött érkezik a hétvégén a Ferencváros otthonába a Gyirmót FC Győr, amely a rossz sorozat miatt az utolsó helyen áll az NB I-es tabellán. A kék-sárgák pedig már megmutatták a “szebbik oldalukat” is, hiszen a hetedik fordulótól kezdve ötmeccses veretlenségi szériát produkáltak úgy, hogy még gólt sem kaptak. A látványos visszaesés okait a Gyirmót FC Győr középpályása, Filkor Attila próbálta megfejteni a Rangadó.hu-nak.

– Nagyon nehéz megfogalmazni, miért szerepelünk ilyen eredménytelenül az utóbbi időszakban. Úgy érem, a balszerencse is közrejátszik ebben, hiszen a Mezőkövesd ellen az utolsó percben kaptunk gólt, a Debrecen ellen pedig kihagytunk egy tizenegyest. Mi is keressük erre a választ, de a múlttal már felesleges foglalkozni. Eltelt ez az öt meccs, a jövőbe kell tekinteni, keményebben kell edzeni és akkor úgy gondolom, az eredmények is jönnek majd – tekintett bizakodóan a jövőbe a 28 éves játékos.

Urbányi István vezetőedző csapatának támadójátéka nem túl acélos eddig, hiszen tizenhat lejátszott találkozót követően csupán nyolc alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálójat, ez a legkevesebb az NB I idei szezonjában.

– Ez valóban nagyon rossz statisztika és fontos elemét képezi annak, hogy az utolsó helyen állunk, hiszen ha nem lövünk gólt, nem tudjuk megnyerni a meccset. Az edzéseken ugyanúgy a támadásokra is nagy hangsúlyt fektetünk, bízom benne, hogy előbb-utóbb megtörik a jég és kiszakad a gólzsák – mondta honlapunknak a korábban Olaszországban szereplő játékos.

A gyirmótiak hétvégén a harmadik helyezett, de az utóbbi időben szintén sokat bukdácsoló Ferencváros otthonába látogatnak, ahol egy veretlenül megvívott mérkőzés valószínűleg jó hatással lenne Filkorékra, ez azonban nem lesz könnyű menet.

– Annak ellenére, hogy a Fradi sincs topformában, a mérkőzés esélyesének számít, sosem könnyű az FTC otthonában játszani. Nyilván mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy eredményesen vívjuk meg a találkozót. Nagyon jó játékosok alkotják a zöld-fehérek keretét, magyar szinthez képest minden poszton kimagasló képességű focisták játszanak, nehéz megtalálni a gyenge pontjukat. Egyáltalán nem készülök másképp erre a meccsre amiatt, mert az előző szezonban az Újpest játékosa voltam, ugyanígy tekintek erre a bajnokira is, mint az összes többire. A döntetlent pedig semmiképp sem írnám alá előre, fussunk ki a gyepre és tegyünk meg mindent a győzelemért – adta ki a jelszót a szombati meccsre a Gyirmót középpályása.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik