Nemzetközi foci

A ManUnitednek egyenes az út az EL-elődöntőbe

Továbbjutásuk esetén a Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt egymással találkozik a legjobb nyolc között a labdarúgó Európa-liga nyolccsapatos németországi záró tornáján.

Gulácsiék már tudják, milyen út vezet a BL-döntőig
Az igazi nagyágyúk a másik ágra kerültek a Bajnokok Ligájában.

A sorozat pénteki nyoni sorsolásán eldőlt, hogy a Manchester United – amennyiben a papírformának megfelelően sikerrel veszi a LASK elleni párharcot – a Basaksehir és a Köbenhavn csatájának továbbjutójával találkozik.

A Sevilla és a Roma vetélkedéséből továbblépőre a nyolc között az Olyimpiakosz vagy a Wolverhampton Wanderers vár, az Inter pedig – ha túljut a Getafén – a Rangersszel vagy a Bayer Leverkusennel találkozik.

A Sevilla-AS Roma és az Internazionale-Getafe mérkőzések a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, a párharcok most a többitől eltérően egyetlen találkozón, semleges helyszínen dőlnek el Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, a többi visszavágót az eredetileg is pályaválasztó együttesek otthonában játsszák le augusztus 5-én vagy 6-án.

Az El nyolccsapatos zárótornáját Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln rendezi augusztus 10. és 21. között. A negyeddöntőkre augusztus 10-én és 11-én, az elődöntőkre 16-án és 17-én, a fináléra 21-én kerül sor.

Az Európa Liga sorsolása

Negyeddöntő:

1. Wolfsburg (német)/Sahtar (ukrán) /az első mérkőzés: 1-2/ – Frankfurt (német)/Basel (svájci) /0-3/
2. LASK Linz (osztrák)/Manchester United (angol) /0-5/ – Basaksehir (török)/FC Köbenhavn (dán) /1-0/
3. Inter (olasz)/Getafe (spanyol) –Rangers (skót)/Bayer Leverkusen (német) /1-3/
4. Olympiakosz (görög)/Wolverhampton (angol) /1-1/ – Sevilla (spanyol)/AS Roma (olasz)

 

Elődöntő:
4. negyeddöntő győztese – 2. negyeddöntő győztese
3. negyeddöntő győztese – 1. negyeddöntő győztese

Kiemelt fotó: ANDREW BOYERS / POOL / AFP

Olvasói sztorik