Nemzetközi foci bajnokok ligája

A BL-t nem piszkálták, az EL-ben viszont lesz két különc nyolcaddöntő

Két kivételtől eltekintve a normál módon rendezik a két európai labdarúgó kupasorozat, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga nyolcaddöntőinek március közepéről augusztus elejére halasztott visszavágóit.

Az európai szövetség (UEFA) csütörtökön közölte, hogy a BL-nyolcaddöntőben hátralévő négy visszavágót, a Manchester City-Real Madrid (az első meccsen 2-1), a Bayern München-Chelsea (3-0), a Juventus-Lyon (0-1) és a Barcelona-Napoli (1-1) találkozókat az eredetileg is pályaválasztó együttesek otthonában játsszák le, augusztus 7-én vagy 8-án, írja az MTI.

A BL-ben négy együttes – az Atalanta, az Atlético Madrid, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig, valamint a Paris Saint-Germain – már az előtt biztosította helyét a legjobb nyolc között, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették volna a küzdelmet.

Az EL-ben annyi a különbség, hogy ott két olasz-spanyol párosításnál már a nyolcaddöntők első találkozóit sem tudták megrendezni. Az Internazionale-Getafe és a Sevilla-AS Roma párharc így most a többitől eltérően egyetlen találkozón, semleges helyszínen dől el. Ennek a két összecsapásnak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartománya ad otthont.

A nyolc EL-mérkőzést augusztus 5-én vagy 6-án rendezik. Mindkét kupasorozat találkozóit zárt kapuk mögött játsszák.

Az már június közepén eldőlt, hogy a BL-ben és az EL-ben is nyolccsapatos tornával fejezik be a sorozatot, előbbit Portugáliában, utóbbit Németországban. A negyed- és elődöntők mindkét sorozatban a szokásoktól eltérően egy mérkőzésen dőlnek el.

A BL-tornára Lisszabonban kerül sor augusztus 12. és 23. között, míg az EL-tornát Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln rendezi augusztus 10. és 21. között.

A sorsolást pénteken tartják Nyonban.

Kiemelt kép: JAVIER SORIANO / AFP

Olvasói sztorik