NB I

Válogatott védőjével hosszabbított a Videoton – hivatalos

Stopira még sokáig a székesfehérváriak játékosa marad.

A zöld-foki szigeteki válogatott védő, teljes nevén Ianique dos Santos Tavares 1988. május 20-án született. Mielőtt 2012-ben a Vidihez igazolt, a Sporting Praia, a Santa Clara, Deportivo La Coruna B és a Feirense csapatát erősítette. Stopira eddig 88 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken 6 alkalommal volt eredményes. Tagja volt a 2015-ös bajnok-, valamint a 2013-as és 2016-os ezüstcsapatnak is.

2015 nyarán úgy tűnt, elhagyja klubunkat, azonban Kovács Zoltán érkezése után egyik első feladata volt sportigazgatónknak, hogy visszacsábította a ballábas védőt. Akkor kétéves szerződést írtak alá a felek, mely jövő nyáron jár le, ezt a kontraktust hosszabbította meg klubunk 2+1 évvel – írja a Vidi.hu.

A címlapfotó a vidi.hu-rólszármazik.

– El nem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy a klub a jövőben is számít rám, és már most, fél évvel a szerződésem lejárta előtt szerződéshosszabbítást kínált nekem, amit nagy örömmel fogadtam el. Egy labdarúgó számára mindig nagyon fontos a bizalom. Szeretnék a jövőben is hasznos tagja lenni a csapatnak, és további bajnoki címeket ünnepelni Vidi-játékosként, hiszen pályafutásom egyik legszebb élménye volt a 2015-ös bajnoki címünk. Megígérhetem a szurkolóknak, hogy a jövőben is minden találkozón, amelyen pályára lépek, tudásom legjavát fogom nyújtani a Vidi sikeréért. Több, mint négy éve futballozok Magyarországon, melyre immár második otthonomként tekintek. Az egyik legnagyobb motiváció számomra, – amellett, hogy természetesen bajnoki címeket és kupagyőzelmeket szerezzünk – hogy ismét bejussunk egy európai kupaküzdelem csoportkörébe. Úgy érzem, a mostani csapatban minden feltétel adott ehhez, nagyon remélem, hogy jövő nyáron egy szép nemzetközi sorozatot fogunk elkezdeni –mondta a vidi.hu-nak Stopira.

– Nagyon könnyen és nagyon gyorsan sikerült megállapodnunk Stopirával, akin a tárgyalások alatt végig éreztük, hogy itt a Vidiben képzeli el a jövőjét. Stopi régóta bizonyítja elkötelezettségét a klub iránt, és ezt most meg is erősítette. Külön öröm számunkra, hogy olyan játékossal sikerült szerződést hosszabbítanunk, aki egyébként egy igazi hiányposzton tud már évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtani, nem csak klubszinten, de válogatott szinten is. Bátran kijelenthetem, hogy a magyar bajnokság egyik, ha nem a legjobb balhátvédjével tudtunk hosszú távú szerződést kötni. Azon légiósok egyike, aki komoly minőséget képvisel Magyarországon. Tavaly nyáron, a bajnoki cím megszerzése után lejárt Stopira szerződése, akkor úgy tűnt, elválnak a klub és a játékos útjai, szerencsére nem így történt, örülök annak, hogy végül sikerült őt visszaigazolnunk, és az elmúlt közel másfél év azt bizonyítja, hogy jó döntést hoztunk. Ez a mostani szerződéshosszabbítás egy olyan folyamat része itt a klubnál, amely már korábban elkezdődött, de még közel sem jelenthetjük ki, hogy befejeződött volna, hiszen a csapat meghatározó tagjaival újratárgyaljuk a lejáró szerződéseket – nyilatkozta honlapunknak Kovács Zoltán sportigazgató.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik