Nemzetközi foci

Kicsit egy magyar tornászedző is hozzájárult a Liverpool sikereihez

Játékosként egy Dániában élő magyar tornászedző tanította meg arra, hogyan kell elvégezni szaltózva egy bedobást, Thomas Grönnemark pedig ezt továbbgondolva olyan mélységben lett ennek a szakértője, hogy jelenleg az FC Liverpoolt segíti tudományosan, statisztikákkal alátámasztva. Már nyert Bajnokok Ligáját és most angol bajnoki címet is.

Egy kép mindennél beszédesebb, erről a Guardian szerkesztői is tudnak, hiszen az FC Liverpool bajnoki aranyérme kapcsán megosztottak egy fotót a stáb tagjairól.

Amíg az 1990-es elsőségnél Kenny Dalglisht két szakember, Ronnie Moran és Roy Evans segítette (jó, valószínű a háttérben azért akadt még egy-két ember, aki belefolyt valamilyen szinten a munkába), addig a klub honlapján jelenleg 21 személyt találni, akik az első csapat mellett dolgoznak.

Csank János már régen használta a BL-győztes Liverpool halálos fegyverét
A Liverpool ontotta a gólokat az előző idényben a szögletek és szabadrúgások után. Dániában pedig az is kiderült, az egész bajnokság gólátlagát megdobja, ha a csapatok ráfekszenek a pontrúgásokra. Rémlik a Csank-féle Vác?

Ebben nincsenek benne a játékos-megfigyelők, vagy például az a Thomas Grönnemark, akit 2018 szeptemberében a Liverpool azért szerződtetett, hogy a játékosok bedobásait finomítsa, tökéletesítése.

„A családommal tartottam egy vidámparkba, amikor beugrottunk édességért egy kisboltba, de a bankkártyámért vissza kellett menjek a kocsiba. Akkor láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom egy +44-es számról.

Beültünk a kocsiba, és visszahallgattam az üzenetrögzítőt. Nem hittem a füleimnek, Jürgen Klopp a Liverpool edzője volt az. Szeretett volna velem beszélni és kérte hívjam vissza. Ha nem a kocsiban ülök, biztosan hanyatt esem, úgy meglepődtem.

Természetesen azonnal hívtam, de nem vette fel. Megkértem a családomat, halasszuk el a vidámparkot és induljunk haza. Az járt az eszemben talán életem legfontosabb megbeszélése lesz, nem lehetek éppen a hullámvasúton… Megértőek voltak, de nem telt el sok idő és Klopp hívott is.

A feleségem meglátta és felkiáltott, “Jürgen, Jürgen”! Lehúzódtam egy kukoricatábla mellé, beszélgettünk és elmondta, talán tudnék nekik segíteni” – mesélte a Daniasport.hu-nak adott interjújában.

Klopp még Európa legjobb csapatából is tudott jobbat csinálni
Nem is olyan rég még egy padlón lévő, szenvedő óriás volt a Liverpool, azonban a német edző érkezésével és tudatos építkezéssel, a kezdeti pofonokat is tűrve előbb Bajnokok Ligája-győztes, majd angol bajnok lett a csapatból.

Grönnemark elmesélte, hogy már fiatalon is foglalkoztatta az a gondolat, miként lehetne fejleszteni a bedobást. Olyannyira, hogy saját magán is kísérletezett, szaltós módszerével hosszú ideig ő tartotta a bedobás világcsúcsát.

Matkócsik Ferenc, egy Viborgban élő magyar tornászedző tanított meg szaltózni. Nagy-nagy köszönettel tartozom neki, hiszen egy több mint 100 kilós férfit kellett tanítgatnia erre. Nem volt könnyű dolga. Majd tíz évig tartottam a világrekordot 51,33 méterrel, de pár hónapja megdöntötték ezt.”

Amikor már tökéletesen ment, jöhetett az oktatás, előbb a Viborg FF , majd az FC Midtjylland adott neki lehetőséget.

„16 éves bedobásedzői pályafutásom során az első években még csak a hosszú bedobásokra koncentráltam, de mára ez is teljesen megváltozott. Ez a játékelem a labdarúgásban mára már a taktika része lett, a pálya minden szegletében szervezettséget, gyakorlást igényel.

Nekem erről egy filozófiám is van- hosszú, gyors és okos bedobás.

Liverpoolban jól fogadták a játékosok, a bemutatkozáskor elmondta nekik, a statisztikai adatok alapján egy mérkőzésen 40-60 bedobás van. Azaz ha minden második bedobást elveszít a csapat, és utána nem tudja irányítani a játékot, akkor az egy megyei csapat mérkőzésének statisztikájával lesz egyenlő.

A 2017-2018 as BL-döntős, Premier League-ben negyedik helyen zárt csapat bedobásmutatója csapnivaló volt, 45,4 százalékos hatékonysággal mindössze a 18. helyen (!) végzett ebben a mutatóban.

„Az első közös évünk során Bajnokok Ligáját nyertünk, a bajnokságban 45,4 százalékról 68,4 százalékra emeltük a hatékonyságot, tehát már több mint minden második bedobás szituációt megtartunk, helyzetet alakítunk ki vagy esetleg gólt is rúgunk. A Premier League-ben a már említett 18. helyről az első helyre kerültünk.

Nem vesztettünk el minden második bedobást és adtunk teret az ellenfélnek a gólszerzésre, javunkra fordítottuk a játék ezen elemét. Most már az ellenfelek nem érezhetik úgy, csak rúgjuk ki taccsra a labdát

– mondta.

Kiemelt fotó: Twitter/Thomas Gronnemark

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik