NB I

Lanzafame ismét betalált, a Honvéd megelőzte a Haladást a tabellán

Az első félidő hajrájában hat perc alatt lerendezték a gólokat a felek, a második játékrészre viszont elfogyott a szufla.

OTP Bank Liga, 14. forduló

Bp. Honvéd – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 2-1 (2-1)
Bozsik-stadion, 2832 néző. Játékvezető: Erdős
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric, Kamber, Baráth – Nagy G., Koszta (Zsótér, 61.) – Gazdag, Hidi, Prosser (Kabangu, 61.) – Lanzafame (Ikenne-King, 87.). Vezetőedző: Marco Rossi
Haladás: Rózsa – Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács L. (Tóth M., 66.), Iszlai, Gaál – Rácz (Dombi, 83.), Williams (Ars, 45+1.), Halmosi. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Lanzafame (tizenegyesből 42.), Prosser (44.), illetve Gaál (45+3.)

A szezon elején talán kevesen gondolták volna, hogy amikor a 14. fordulóban Honvéd-Haladás találkozóra kerül sor, akkor két felsőházi csapat csatájáról beszélhetünk. Pedig éppen ez a helyzet: a szombathelyiek a mérkőzést megelőzően úgy álltak a tabella negyedik helyén, hogy a mezőkövesdi vereség előtt még ezüstérmes pozícióban voltak, míg a Honvéd szintén kikapott legutóbb, a Ferencváros otthonában maradt alul.

A Haladásnál az előző fordulóhoz képest kimaradt a sérült Németh Márió, illetve Schimmer Szabolcs, a helyükre pedig Polgár Kristóf és a visszatérő Williams kerültek. A hazaiak részéről Hajdú Ádám és Holender Filip maradt ki, Nagy Gergő és Prosser kezdett. Eppel Márton sérült volt. Érdekesség, hogy 2008 előtt a két csapat 51 Kispesten játszott mérkőzésén mindössze egyszer nyertek a szombathelyiek.

Mivel az álló szektorba mindössze 150 forintért lehetett jegyet vásárolni, szépen megtelt az északi kanyar. Jó hangulatban kezdődött így a találkozó, amelyet Prosser kisebb lehetősége után Gaál veszélyes lövése nyitott meg.

A hetedik percben jött az első komolyabb hazai helyzet. Koszta jó 40-50 méteres indítással, parádésan szöktette Lanzafamét – a labda épp az olasz előtt állt meg. Fejjel tolta meg és alaposan beforgatta Hegedűst, valamint Wilst, majd jobbal keresztbe lőtt a kapu előtt, de hiába volt tehetetlen Rózsa, kevéssel célt tévesztett a Honvéd csatára.

Óriási nyomás nehezedett a szombathelyi kapura ezekben a percekben, a 12. percben Lanzafame vette le Lovric előre csúsztatott labdáját, majd kifordult testtel lőtt, de a kapufa megmentette a Haladást. Nem szabadult fel a kapu, szépen játszotta vissza Hidihez a játékszert a Honvéd, a középpályás veszélyesen az ötösre kanyarított, ám Hegedűs hatalmasat mentett. A szöglet után Koszta tüzelt félfordulatból, de ez is kimaradt.

A 20. minutumban Grófnak kellett védést bemutatnia: Bosnjak tette pontosan a labdát a tizenhatos bal oldalán kilépő Gaálnak, aki ballal lőtt, de a hálóőr a helyén volt. A 27. minutumban Halmosi tekert középre egy szabadrúgást jobb oldalról. A gólvonal felé csavarodó labdát Grófnak nagy vetődéssel kellett kiütnie. Nem volt könnyű dolga, hiszen többek zavarórepülést csináltak középütt. Nem sokkal később a Honvéd rúghatott szabadot, Lovric középen eltűnt, Hidi előtt elment a labda, végül szöglet következett. Ezután Gazdag lőtt fölé jó helyzetből, 17 méterről.

A 33. minutumban hatalmas ziccer adódott a Haladás előtt. Bosnjak futott fel a bal oldalon, majd jó 28 méterről lőtt. Az életerős lövésnek nem szabadott volna gondot okoznia Gróf számára, ám a hálóőr csak ütni tudta a labdát, méghozzá éppen Gaál elé. A támadó ajtó-ablak helyzetben, vetődve melléfejelt. Nem kellett sok a Honvédnak, hogy kiegyenlítsék a kimaradt helyzetek számláját. Lanzafame kapott labdát a tizenhatoson, de elesett. Utolsó mozdulatával kiemelte bal szélre, ahol Prosser állt. A szélső középre passzolt, Koszta nagy nehezen lefordult védőjéről, ám Rózsával szemben, mintegy kilenc méterről mellédurrantott.

A 39. percben Gaál késett el és odalépett Botkának, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást követően hatalmas bajba került a Honvéd. Williams lépett ki úgy, hogy a félpálya teljesen szabad volt előtte. Még társa is akadhatott volna, csakhogy Botka a tizenhatosra érve nagy nehezen utolérte és hatalmas csúszással elpiszkálta előle a labdát. Ebből az akcióból indult a kontra, amelynek végén Rácz Barnabás nem túl veszélyes helyzetben, a tizenhatos vonalán lerántotta Gazdagot, Erdős József pedig büntetőt ítélt.

A tizenegyest Lanzafame lőtte. Ügyesen elküldte Rózsát a jobb alsó felé, majd a kapu bal oldalába helyezett (1-0), így zsinórban hatodik meccsén volt eredményes. A gól előtt még az azelőtt ziccerben szerelt Williamst kellett letámogatni, mivel fájdalmai voltak.

Még a félidő vége előtt újabb gólt kapott az ideiglenesen emberhátrányban futballozó Haladás. Baráth passzolt a tizenhatos bal oldalára Kosztához, aki középre gurított Prossernek. A támadó lefordult és jobbal a bal felsőbe lőtt, Rózsa tehetetlen volt (2-0). A gól után Sjoerd Ars állt be a sérült Williams helyére.

A hosszabbítás harmadik percében Halmosi és Botka kakaskodásért kapott sárga lapot. A szabadrúgást követően váratlanul szépített a Haladás. Bár a Honvéd védelme még kifejelte a labdát, a szombathelyiek visszaemelték azt. Az ötös környékén sok vendégjátékos maradt és végül Gaál Bálint csúsztatta Gróf kapujába (2-1). A találat után közvetlenül Erdős véget vetett a félidőnek.

Amilyen izgalmas volt az első játékrész, annyira méltatlan hozzá a második. Az első említésre méltó jelenet a 61. percben történt, amikor Kosztát Zsótér, Prossert Kabangu, azaz Dark váltotta. Az afrikai játékosnak ez volt élete első NB I-es találkozója, miután tavaly tél óta betegeskedett. Nem sokkal később Kovács Lóránt hátulról rúgta fel Lanzafamét, amiért sárga lapot kapott. Ez egy kissé felpörgette a feleket, a 65. percben kis híján egyenlített a Haladás. Ars vett át pocsékul egy remek labdát helyzetben, de még tovább piszkálta Halmosi felé. A veterán szélső becsúszva lőtt, de 10 méterről nem találta el a kaput.

A 66. percben a 18 éves Tóth Máté váltotta Kovács Lórántot. A 74. minutumban Kamber vágott alá kőkeményen Rácznak, majd Hidi is szabálytalan volt, a szabálytalanság lefújását követően a bosnyák védő utólag sárgát kapott. A hajrára egyre paprikásabbá vált a meccs, több kicsi, de alattomos rúgás és ütés jellemezte. A 83. percben Rácz Barnabás helyére Dombi Gergőt küldte be Mészöly Géza. A 86. percben Wilsnek kellett lerántani a helyzetben kilépni igyekvő Kabangut, sárgát kapott. Marco Rossi is cserélt még egyet a végén, ő Ikenne-Kinget állította be és Lanzafamének köszönte meg a játékot. A hosszabbítás négy perc volt. A 91. minutumban Zsótér tört be bal oldalról, az alapvonalnál, majd élesen középre adott, Wils beletette a lábát és kis híján öngólt lőtt. A 93. percben Kabangu lépett ki ziccerben, de túl könnyelmű volt és Rózsába pöckölte a labdát.

A remek első játékrész után meglehetősen lapos másodikat láthatott a kilátogató 2832 néző. A gólok egy pörgős, hatperces intervallumban estek, Lanzafame pedig zsinórban hatodik találkozóján volt eredményes. A Honvéd a tabellán megelőzte a Haladást és feljött negyediknek.

A találkozót a Rangadó.hu szakértője, Szurgent Lajos, a Honvéd korábbi vezetőedzője értékelte.
– A hangulatot csak dicsérni tudom. Minden mérkőzésnek így kellene kinéznie! A karéj tele volt és végig buzdították a csapatot. Mint a régi szép időkben! A mérkőzés két ellentétes félidőt produkált. Az elsőben a Honvéd dominált, több helyzetet is kihagyott, majd a Haladás váratlanul szépített. Ez visszahozta őket a meccsbe, míg a kispestiek megszeppentek, és a második negyvenöt perc során már a Haladás volt veszélyesebb, igaz tán nem annyival, mint a Honvéd az elején. Összességében megérdemelt a hazai győzelem.
Olvasói sztorik