NB I

Máté: Doll hiányára nem foghatunk majd semmit

A Ferencváros pályaedzője bízik abban, hogy nem kell nehéz döntéseket hoznia a Honvéd ellen.

Mint ismert, a Ferncváros vezetőedzőjét, Thomas Dollt a legutóbbi bajnoki fordulóban folyamatos reklamálás miatt elzavarta a kispadtól a játékvezető. A német szakembert egy mérkőzésre tiltotta el a Fegyelmi Bizottság, így a következő hétégén a Budapest Honvéd elleni összecsapáson Máté Csaba pályaedző és Ralf Zumdick másodedző irányítják majd a zöldeket. A Fradimédiának Máté Csaba nyilatkozott arról, hogyan készülnek erre a helyzetre.

– A mérkőzés előtt mindent előkészítünk, Thomas pedig egy órával a meccs előttig velünk lehet az öltözőben, ő irányít, tehát a hiányára nem foghatunk majd semmit. A taktikai megbeszélést megtartja, azt követően pedig azért van egy-két forgatókönyv, amit megtudunk beszélni, és fel lehet készülni néhány szituációra. Megtárgyaljuk azokat a dolgokat, amiket szeretnénk végrehajtani a mérkőzésen, aztán majd meccs közben megpróbálunk Ralffal közösen jó döntést hozni a váratlan szituációkban. Bízom benne, hogy a játékosok is átérzik ezt a nehéz helyzetet amiben vagyunk, és nem leszünk rákényszerítve arra, hogy nehéz döntéseket kelljen hozni – nyilatkozta Máté Csaba.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik