NB I

Csank a Fradi kapcsán: nem hiszek az azonnali edzőcserékben

A Ferencváros jelenlegi bukdácsolásáról, Thomas Dollról és a válogatott szünetről is kifejtette véleményét a Vác szakmai igazgatója.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Ferencváros az előző idényhez képest visszafogottabban teljesít az NB I-ben. Az utolsó hat meccsük közül csupán egyszer győztek a zöld-fehérek, és tavaly ugyanennyi mérkőzés után 15 ponttal többet szereztek. Játékban is nagyon feltűnő a visszaesés, hiszen már közel sincsen akkora dominancia a ferencvárosiak részről, mint korábban. Labdabirtoklásban sem elég erős az FTC, az InStat statisztikája szerint például a Haladás ellen legutóbb 50,52, az Újpest ellen 50,47, míg a Videoton vendégeként 53,97 százalékban birtokolták a labdát. A Rangadó.hu-nak Csank János, a magyar válogatott korább szövetségi kapitánya, és Ferencváros élén is megforduló edző elemezte a sikertelenebb szezont.

– A Fradiról beszélünk, amely, ha nem nyer néhány fordulón keresztül, egyből feszültebb lesz a helyzet – kezdte Csank. – Elvileg jó körülmények között dolgozik a csapat, a játékoskeret is megfelelő, de valami kétségkívül megtört. Az előző évad nagyon extrára sikerült az FTC-nél, azonban ha mindig ehhez fogják hasonlítani a szereplésüket, akkor az tévút lehet, hiszen az már-már túlzottan jól sikerült idény volt. A Videoton és a DVSC is sokkal gyengébb volt még tavaly, a riválisok gyenge szereplése is felnagyította a Fradi akkori jó szereplését – folytatta a jelenleg a Vác VLSE szakmai igazgatójaként dolgozó szakember.

Az FTC jelenlegi vezetőedzője, Thomas Doll viselkedésén is egyre nagyobb feszültség vehető észre. A Haladás ellen legutóbb már el is zavarta őt a játékvezető a kispadtól a heves reklamálása miatt, de az utóbbi hetekben kétszer is felemelte a hangját a háromhetes válogatott összetartás miatt.

– Ezeket a hosszú összetartásokat én is túlzónak tartom, szinte az egész bajnokságot feláldozzák a válogatott miatt – értett egyet Doll-lal Csank János. – Nem hiszem, hogy például Spanyolországban ilyen előfordulhatna, hiszen a kluboknak is vannak érdekeik. Nem beszélve arról, hogy ezekhez az edzőtáborokhoz csupán az utolsó héten csatlakoznak a légiósok, akik a válogatott krémjét alkotják, így nézve két hét bőven elég lenne. Mindössze három futballista kapott szerepet legutóbb is a válogatottban az NB I-ből, ehhez viszonyítva mindenképpen túlzás ez az időszak. Doll mellett azonban nem emelte fel senki más a szavát az NB I-es edzők közül, úgyhogy ezek szerint mindenkinek megfelel a hosszabb szünet. Ők tudják, ha nekik így jó, én ezt tiszteletben tartom, úgy látszik, csak mi ketten nem értünk ezzel egyet – reagált Csank János a szituációra, majd Doll helyzetét is elemezte.

– Jelenleg biztosan feszültebb a német szakember a rosszabb széria miatt, és egyébként is igencsak vehemens edző, általában mindig együtt él a játékkal a kispad mellett, és hevesen gesztikulál. Most azonban már ő is egyre inkább érzi, hogy a Ferencvárosnál a rosszabb eredmények időszakában duplán csattan az edzőn az ostor. Én azonban nem hiszek ezekben az azonnali edzőcserékben, legutoljára mindig a vezetőedzőhöz nyúlnék. Viszont ha már el kell küldeni egy trénert, én azt tenném a vezetők helyében, hogy mellette két-három játékost is elzavarnék. Nem gondolom, hogy ha elküldenék Dollt, jobb lenne a Fradi, nem mellesleg pedig még simán megnyerhetik a bajnokságot – tette le a voksát a Fradi jelenleg edzője mellett Csank János.

A Vác VLSE szakmai igazgatója aztán a játékosok felelősségét is hangsúlyozta. Elmondása szerint valamilyen szinten a fegyelemmel és a játékosok fejével is lehet probléma az utóbbi hetek rengetek sárga lapja és a kiállítások miatt.

– Az is akadály lehet, hogy nem jól dolgozták fel a kezdeti sikertelenséget, de aki nem tud veszíteni, az hosszú távon sem lehet sikeres, mert a vereség az úgy is jön előbb utóbb – tette hozzá Csank János. – Meg kell tanulni feldolgozni a vereségeket is, olyan sportág nincs, ahol nem kap ki egy csapat. Azok a kritikák amelyek érkeztek, kicsit felkészületlenül érték a brigádot, hiszen az előző szezonban, amikor “tökön rúgták” magukat, akkor is csodákat írtak róluk az újságokban, most pedig szembesültek a keményebb hangokkal. A Fradinál azonban mindig nagy a nyomás, és élesebben zúdulnak a kritikák a játékosokra, ezt most ők nem igazán tudják kezelni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik