NB I

Először hibázott öt meccs alatt, „kabarégólt” kaptak belőle

A gyirmóti Jancsó Andrást mindenki vigasztalta a Mezőkövesd elleni hibája után. Ez volt az első gól, amit az általa irányított védelem kapott.

Sokáig emlékezetes góllal maradt alul az újoncok találkozóján a Gyirmót a Mezőkövesd ellen. A két csapat az első fordulóban már találkozott, a kövesdiek akkor is a legvégén találtak be, de azzal csak egyenlítettek – most hétvégén viszont 0-0-nál lőtték az egyetlen gólt, a legutolsó percben, nem akármilyen előzmények után.

A Gyirmót két védője, Mijusko Bojovics és Jancsó András egyszerűen összefutott egy felívelt labdára figyelve, letarolták egymást, a Mezőkövesd csatára, Ulysse Diallo pedig köszönte szépen az ajándékot és a labdával meg sem állt a kapuig. A Gyirmót öt mérkőzés után először kapott gólt, és ezzel véget ért a veretlenségi sorozata – Jancsó András pedig külön bosszús lehet, mert az ő remek sorozata is megszakadt.

A húszéves játékos szeptemberben érkezett a gyirmótiakhoz Szombathelyről, és rutinos hátvédeknek is becsületére vált volna, ahogy azonnal beilleszkedett új csapatába. A Gyirmót vele a védelemben egyszer sem kapitulált, ezért is volt igazi fricska a sorstól, hogy pont ő (és társa) hozta össze a „kabaré-gólt”.

– Kommunikációs hiba okozta a bajt, amihez a részemről egy helyezkedési hiba is párosult – ismerte el önkritikusan a Rangadónak Jancsó András. – Mijuskóval mindketten a labdát néztük, ezért nem figyeltünk egymásra, nem is jeleztünk, aztán összefutottunk. Nagyon el voltam keseredve utána, hiszen tipikus döntetlen-meccs volt, a Mezőkövesdnek szinte helyzete sem akadt odáig.

– A többiek nem bántottak utána, Urbányi István, az edzőnk pedig azt mondta, ilyen a futball, de ha ezentúl is öt meccsenként kapunk egy gólt, akkor ez belefért. Senki nem hibáztatott minket, de persze ettől még nem könnyű túltennem magam a dolgon, főleg, mert sokan hívnak miatta, nyilatkoznom kell róla… Nincs mit tenni, igyekszem elfelejteni, bár nem könnyű – tette hozzá Jancsó.

A Gyirmót még így sincs kieső helyen, köszönhetően az előző fordulók masszív védekezésének, és Jancsó András szerint a mostani vereséggel együtt is harcban lesznek a bennmaradásért, ami egyértelmű cél.

– Szerintem vagyunk annyira erősek, hogy összeszedjük magunkat és továbbra is jól védekezünk. A támadójátékot kell még összerakni, mert kevés gólt lövünk, de jó úton járunk, együtt van a csapat és fejlődünk. Nagyon remélem, nem sokáig kell már emésztenem magam a Mezőkövesd elleni hiba miatt – fogalmazott a Gyirmót fiatal hátvédje.

Olvasói sztorik