Magyar foci

Egy rádióműsorral indult és Szalai felejthetetlen gólöröméhez vezetett

Édesapja nyomdokába lépett az egykori Újpesti Dózsa ezüstcipős labdarúgójának a fia. Ifjabb Fekete László futballistaként az NB I-ig vitte, de pályafutása után sem szakadt el a sportágtól. Egy ideje a hallássérültek minden értelemben zártabb, rejtőzködőbb világába van bejárása, merthogy siket gyerekeket oktat a futball alapjaira. Riport az Ungvár utcából.

Ballagok az Ungvár utcán és közben azon gondolkodom, mire is számítsak? Mi lehet a különbség a nagyothalló, még inkább a siket, és a halló gyerekek fociedzése között? Mégis, milyen kihívásokkal kell megküzdjön az edző, aki hiába kiabál át a térfél túlsó oldalára, mit és hogyan csináljon a gyerkőc, ha az épp a játékra koncentrál, és nem látja az edző száját? Jobb esetben érzékeli ugyan, hogy neki szólnak, de nem hallja az utasítást.

Aztán arra jutok, végül is nem füllel, hanem lábbal játsszák a focit, a magyar válogatottban pályára lépett már nagyothalló labdarúgó – Takács Ákos ötször húzhatta magára a nemzeti mezt Lothar Matthäus szövetségi kapitánysága alatt 2005-ben –,  a gyakorlatok pedig nyilván nem különböznek.

Lefőtt a kávé a futballban

Idáig értem gondolatban, amikor a Hajós Alfréd német-magyar kéttannyelvű általános iskola kapujában meglátom vendéglátómat, ifjabb Fekete Lászlót. Az 1979-ben 31 góllal európai ezüstcipőt kiérdemlő újpesti támadólegenda fia tavasztól őszig itt, a suli udvarán található 20×40 méteres, és egy másik, a kispesti legenda, Garaba Imre nevét viselő műfüves pályán tart labdarúgó edzéseket nagyothalló és siket gyerekeknek.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A helyszín azért ideális, mert a Dr. Török Béla készségfejlesztő iskola srégen szemben, a Rákospatak utcában található, így a nagyjából 20–25 fős kis csapat harmadának nem okoz gondot az edzéslátogatás. A fiúk többsége a Hallássérültek Tanintézetének kollégiumából érkezik – ennek a termébe húzódnak be rossz időben vagy télvíz idején. Normál esetben Laci megy értük kisbusszal, és hozza-viszi a srácokat a Cinkotai út és az Ungvár utca között.

Ifjabb Fekete egyelőre egyedül ácsorog az ajtóban. Pillanatnyi magányának két oka van. Egyrészt az edzés fertály órával később kezdődik, másrészt sajnálkozva mondja: „Ne haragudj, a koronavírus utáni első hivatalos foglalkozásra a csapat nagyobbik, bentlakásos fele azért nem tud eljönni, mert az ország négy égtája felé laknak, és mivel vége a sulinak, most otthon vannak, míg a másik feléből többen is lemondták a mai, a hosszú kihagyás utáni első foglalkozást.”

Közben megérkezik a másodedző, Freund Balázs, aki siketolimpiára készül éppen úszásban, e mellett foglalkozik a sorstársaival, besegít a szervezésbe. Lassan szállingóznak a gyerekek is. A csoport nem a futballban megszokott módon, korosztályok mentén szerveződik. Két ifjabb gyermek érkezik szülővel, kettő idősebb 12–13 éves forma már egyedül lép be a kapun.

Miközben a srácok öltöznek, a motivációról, a kezdetekről faggatom Lacit.

„Hat évvel ezelőtt édesanyám, mint oly sokszor munka közben, rádiót hallgatott. Egy jeltolmács hölggyel beszélgetett a műsorvezető. Épp a Vác NB II-es csapatában futballoztam, de már a koromnál fogva meg egyébként is éreztem, hogy lassan lefő a kávém. Anyám régóta nyaggatott, hogy kellene nekem egy polgári foglalkozás, így aztán a műsor hatása alá kerülve felvetette, mi lenne, ha jeltolmács lennék.

A klubvezetés segítségével nekiálltam a képzésnek, és bár a sport mellett túl nagy falatnak bizonyult, vagyis jeltolmács nem lett belőlem, de jelelni megtanultam.

Akkor még apu élt, és hogy hasznosítsam a tudást, a klub segítségével vele kezdtem el Vácon hallássérültekkel foglalkozni annak reményében, hogy apu is átadja a srácoknak nálam sokkal nagyobb tapasztalatát. Sajnos pár hónappal később, 59 éves korában váratlanul itt hagyott minket” – mesélt a kezdetekről ifjabb Fekete László, aki édesapja korai halála ellenére nem adta fel az álmát, hogy focival segítsen a hallássérülteken. A szervezésben odáig jutott, hogy három éve már rendszeresen, hetente kétszer tart edzést.

„Nem ügyetlenebbek, csak hallássérültek”

„A hallássérültek minden értelemben zártabb, kicsit rejtőzködőbb világban élnek. A legfontosabb, hogy minél többen sportoljanak, mozogjanak, mert ha ennek köszönhetően kinyílnak és bátrabban járnak társaságba, az segíti a beilleszkedésüket. A sportolásukat azzal segítjük, hogy nálunk nincs tagdíj, de akárcsak a menő akadémiáknál, Szendrei Józsi, apu volt újpesti és válogatott csapattársa segítségével idény jellegű szerelést biztosítunk a gyerekeknek. Az a célom és a vágyam, hogy idővel tényleges utánpótlásbázisként működjünk, és akár olyan szintre segítsünk egy-egy gyermeket, mint a súlyosan nagyothallóként ötszörös felnőtt válogatottságig jutó Takács Ákos. Végül is nem mozgás-, hanem hallássérültek. Semmivel sem ügyetlenebbek, mint a halló társaik. Van már olyan tanítványom, aki kinőtt minket, ezért beajánlottam a BVSC-be” – adott betekintést a céljaiba Fekete László.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Miközben elkezdődik a kiscsoportos, már-már egyéni képzésre hajazó foglalkozás, a kapus, Andris édesanyját faggatom. Hegedűsné Makrányi Katalin maga is hallássérült. A Facebookon talált rá az Ezüstcipő focisulira és nem habozott. Számomra is teljesen érthetően, gondosan artikulálva meséli, kiváló lehetőségnek tartja a focit nem csak a sportolás, hanem a közösség, Andris szocializációja miatt is.

„Gyermekkorom óta nagyot változott a világ. Én az óvodába hallók közé jártam, de a városunkban nem vettek fel egyetlen normál iskolába sem a hallássérültségem miatt. A szüleim kényszerből Debrecenbe, egy speciális, de szegreált általános iskolába írattak be. Szerencsére ma már más világot élünk. Andris integrált iskolába jár, gördülékenyen ment a beilleszkedése, hallássérültként nincs hátránya a hallókkal szemben. Onnan vannak a halló barátai, itt a focin pedig hallássérültekkel is kapcsolatot teremthet.

Sokkal könnyebben ment az integrációja, mint nekem

– világított rá a lényegre Katalin. Tetszik neki, hogy Fekete László láthatóan szereti a gyerekeket, szívvel-lélekkel és legfőképp türelemmel foglalkozik velük: akinél lehet, csak szóval, másnál szóval és jelbeszéddel magyarázza el a feladatokat.

„Csak edzeni cél nélkül egy idő után unalmas”

Közben Leó, a kifejezetten jó kötésű, atletikus 12 éves srác a kapu mellé, a palánkon kívülre bikázza a labdát. A lövés lendületével fut tovább, rágyorsít, és már ugrik is át a kerítésen, így nem látja, nem is hallja, amint félúton kapja az edzői utasítást: „Ne fuss érte, itt a másik!”

Amikor Leó a labdával a kezében visszaugrik a pályára, Laci odasétál, és szemtől szemben türelmesen, beszéddel és jellel egyszerre elmagyarázza neki, hogyan tartsa a lábát lövésnél és azt is, amíg még van a zsákban labda, nem kell a másikért elszaladni, mert ezzel csak megtöri a gyakorlatsort.

A csapat márciusban integrálódott a Bozsik-programba, mert „csak edzeni cél nélkül egy idő után unalmas”, így ezentúl saját integrált tornákat szerveznek. A tavaszi eseményeket azonban felülírta a járvány. Akinek azonban volt rá lehetősége, részt vehetett az online edzéseken, mert; „szeptembertől mindent bepótol a csapat”.

Nyilván nem megélhetésből csinálom ezt. A Lehel piacon 1986 óta üzemeltetik édesanyámék a családi sörözőt, az biztosítja a megélhetést. A futballban szocializálódtam, a futballszeretet inspirál. A gyerekeknél remekül megtaláltam az ambíciómat

– válaszolja ifjabb Fekete arra a felvetésemre, miért éppen a hallássérültek, miért nem valamelyik NB I-es klub edzői állása a fő cél.

„Olyan ajtókat sikerült megnyitnom a hallássérült gyerekek előtt, amelyekről nem hogy ők, még magam sem álmodtam. 2018 novemberében az MLSZ-től kaptunk jegyet, így ki tudtam vinni a csapatomat a Groupama Arénába a Magyarország-Finnország (2-0) Nemzetek Ligája mérkőzésre. Novák Dezső unokája, Horváth Gergő segítségével sikerült elérnem, hogy mivel a siketek egységesített világnyelvet beszélnek, ha lehetősége lesz rá, Szalai Ádám üzenjen nekünk valamit. Erre mi történik? Pont az előttünk álló kapuba rúgott gólt, és jól láthatóan, szemével minket keresve futtában másodpercekig kimutatta az elfogadás és a szeretet jelét. Ádám a gesztusával óriási meglepetést és örömöt váltott ki a gyerekekből, a szülőkből” – mesélte, mit jelent egy példakép apró, de figyelmes gesztusa.

Tavaly novemberben a Puskás Aréna avatómérkőzésén, 67 ezer néző előtt Fekete László tanítványai kísérhették ki a válogatottakat. Luis Suárez, a Barcelona uruguayi sztárja mit sem sejtve a gyerekek siketségéről vagy nagyothallásáról, még a játékoskijáróban megpróbált beszédbe elegyedni a mellette álló kisfiúval. Megkérdezte, hogy örül-e, hogy itt lehet. Persze a srác semmit sem hallott ebből, ezért rá sem hederített.

„A meccs előtt direkt megnéztem, hogy mondják portugálul, hogy hallássérült. Odaszóltam neki: deficientes auditivos! Erre megsimogatta a fejét, és hüvelykujját felfelé tartva elismeréssel bólintott, hogy milyen pozitív üzenete van ennek.

Hol máshol élhettem volna át ezeket az élményeket? A tanítványaim rajtam keresztül, velem együtt ismerik meg milyen a csapatszellem. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Ha újabb gyerekkel tudom megismertetni a sportágat, az siker. Ha néhányat közülük el tudok irányítani akadémiákra, az pedig óriási siker!

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Olvasói sztorik