Magyar foci

Már negyedik csapatával esik ki az NB I-ből egy játékos

Az NBI 27. fordulójában már matematikailag is eldőlt, hogy a Kaposvár lesz az egyik kieső a szezon végén. A Csodálatos NB1 nevű Twitter-oldal egyből ki is posztolta, hogy

Csiki Norbert az MTK, a Gyirmót és a Vasas után már a negyedik csapattal esik ki a magyar élvonalból.

„Ez a mostani fáj a legjobban, mivel stabil csapattag vagyok a Kaposvárban. Az MTK-nál egy meccs jutott, amikor bemutatkoztam az együttesben, s a szezon végén gyanús körülmények között estünk ki, ami után többeket is elővettek a bundabotrányban. A Gyirmótnál az első félévben játszottam, majd kikerültem a gárdából. A Vasasnál mindössze egy találkozó jutott, mert megsérültem” – mondta a 29 éves játékos a balszerencséjéről a Blikknek.

Csikinek van két bajnoki bronzérme és volt bajnok a másodosztályban. Azt mondta, több sérülés is hátráltatta, valamint a menedzserei miatt nem jött össze egy mallorcai szerződés, pedig akkor német és holland klubokat, itthon pedig a Ferencvárost és az Újpestet utasította vissza.

Fiatalon kétszer is akadt olyan fél évem, amikor nem volt csapatom. Megjártam Thaiföldet is, mert anyagilag kedvező ajánlatot kaptam.

Nem tett le arról, hogy válogatott legyen, és esetleg összejöjjön egy külföldi szerződés, de most az a célja, hogy becsülettel befejezzék a szezont a Kaposvárral.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik