Magyar foci

A Ferencváros csapatkapitánya is beszáll az Újpest-szurkolók gyűjtésébe

A futballtársadalom összefogott, hogy megsegítsék annak a két fiatal szurkolónak a családjait, akiket a Deák Téren megkéseltek. Az életét veszítő 16 és 21 éves fiúk REAC, illetve Újpest-szurkolók voltak, ennek ellenére a Ferencváros csapatkapitánya is felajánlást tett.

Ilyenkor nem számít, hogy ki kinek szurkol. Csak az együttérzés van és osztozás a mély fájdalomban. Az FTC most is segít. Az egyesület nevében felajánlottam a május 27-i, derbin viselt mezemet. A dresszt licitre bocsátják, a befolyt összeggel pedig az Újpest két, nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt fiatal szurkolójának a családját támogatják!!!

– írta Instagram-oldalán Lovrencsics Gergő, utalva a két héttel korábban elhunyt másik újpesti drukkerre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lovrencsics Gergő (@lovrencsicsgergo_official) által megosztott bejegyzés, Máj 30., 2020, időpont: 4:33 (PDT időzóna szerint)

Lovrencsics mezére százezer forint volt a kiindulási ár, de cikkünk megjelenésekor már 240 ezer forintnál tart az árverés. A mezre ennél Facebook-bejegyzésnél lehet licitálni hozzászólásban június 5-ig.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik