NB I

Újságcikkben búcsúznak a Ferencváros vezetőedzőjétől

„Érzékeny búcsú Thomas Dolltól” címmel közölt cikket a Magyar Idők.

A szombati MTK–Ferencváros (2-1) örökrangadót követően a kormányközeliként ismert Magyar Idők című napilap „Érzékeny búcsú Thomas Dolltól” címmel közölt cikket, amelyben tulajdonképpen a – Kubatov Gábor által vezetett – Fradi német edzőjének távozása mellett érvel.

A bajnokság sem lesz meg, nemhogy a BL – írják kezdésként, majd leszögezik, hogy talán túlságosan radikális, de utólag teljesen világos lépés lett volna az albánok elleni BL-kiesés után elköszönni a szakvezetőtől, mert az MTK ellen is látszott, hogy az FTC a bukás miatt nagyon mély válságban van.

„Most azonban eljött az idő, hogy a saját teljesítményét is korrekten értékelje. Az pedig nem lehet más, mint hogy lemond. Ő annyit tudott elérni a Fradival, hogy egy katasztrofálisan gyenge bajnokságban behúzta a klub költségvetéséből adódó kötelezőt. Most illene megint megnyernie a sorozatot – hiszen pénz most is van –, de talán már önmagát sem tudja annyira felpörgetni, hogy ennél feljebb lépjen.”

Logikus, hogy mennie kell. Logikus, hogy neki kell mennie, mert nyilván nem Orosz Pál vezérigazgatót fogják kirúgni, aki persze legalább annyira felelős a rossz igazolásokért.”

„Ezzel együtt nehéz követni a Fradi átigazolási koncepcióját (…), a befolyt pénzből harmadrangú bajnokságokból is kiselejtezett játékosokat vásároltak, a keret szánalmasra gyengült.

„Hogy a súlyos hozzá nem értésnek mi az oka, arra még Kubatov Gábor klubelnök sem adott értelmes magyarázatot.

„Nemzetközi színtéren tehát Thomas Doll eredménye nulla. Ha ő marad az edző, akkor jövőre majd egy moldáv vagy egy kazah együttes fogja kiejteni a Fradit, és kezdődik elölről a sopánkodás, hogy miért is nem értünk fel a nemzetközi mezőnyhöz.”

„A csapat dinamikája viszont most egy Kövérek-Soványak falukupára sem lenne elég, nem az NB I-hez.”

„Ezt még most kéne belátnia Dollnak vagy a klubvezetésnek. Talán még nem késő” – zárja írását a Magyar Idők.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el. Érdemes…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik