Nemzetközi foci

Szívhatják a fogukat a Haalandra pályázó klubok

12 dortmundi meccsén 13 gólt szerzett eddig Erling Braut Haaland, akivel nagy vásárt csinált a német klub. A Salzburgnak 20 millió eurót utalt a játékosért a Dortmund, ami diszkontárnak számított a 19 éves csatárért, igaz, a spanyol lap, az As azt írja, a játékos apjának, valamint ügynökének, Mino Raiolának is fizetett összesen 23 millió eurót az átigazolásért.

Haaland elképesztő gólérzékenységét látva a Dortmundot várhatóan minden átigazolási időszakban megkörnyékezik majd angol és spanyol klubok, de az As azt írja, 2022 nyaráig nehéz lesz őt elmozdítani a német csapatból.

A lap szerint 2022-ig 120 millió eurónál magasabb összeget kell letennie annak a klubnak, amely vinné Haalandot, és a Dortmund szóbeli megállapodást kötött Raiolával, hogy két évig még nem passzolja el máshová a norvég csatárt.

Haaland eddig abszolút jól építette fel a karrierjét, a norvég Molde után következett a Salzburg, majd az osztrák bajnokságban és a BL-ben bemutatott remeklése után a Dortmundot választotta, amelynél biztos tudott volna erősebb csapathoz igazolni, itt viszont garantáltan megkapja a folyamatos játéklehetőséget.

Haaland januárban 3,5 évre írt alá a Dortmundhoz, és évente 4,5 millió eurót keres jelenlegi klubjánál, amely négypontos hátrányban van a Bundesligában az éllovas Bayern Münchentől.

Kiemelt kép: Ralf Ibing / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik