NB I

Hivatalos: Tőzsér Dániel visszatért Debrecenbe

A 31-szeres válogatott középpályás három évre igazolt a DVSC-hez.

Tőzsér Dániel 13 év után visszatért ahhoz a klubhoz, ahol nevelkedett, szerdán ugyanis hároméves szerződést kötött a DVSC-vel.

A 31 éves középpályás az előző szezonban az angol másodosztályú Queens Park Rangersben szerepelt, 16 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

A DVSC utánpótlásában nevelkedett, és egy alkalommal, 16 évesen pályára lépett az első csapatban is. Tizenhét évesen Törökországba, a Galatasaray csapatához került, de egy év után hazaköltözött és a Ferencváros játékosa lett. A zöld-fehéreknél 2004 és 2006 között 54 NB I-es meccsen lépett pályára, majd a görög AEK Athén csapatához igazolt.

Fontos szerepet játszott abban, hogy az AEK a Bajnokok Ligájában szerepelt, megszavazták a mérkőzés legjobbjának az Anderlecht elleni mérkőzésen, amely után a belgák megpróbálták leigazolni, de végül nem született egyezség a két klub között.

Két év után hagyta el az athéniakat, és a Racing Genk csapatához igazolt. A belgákkal szép sikereket aratott, a 2010–2011-es szezonban a csapattal bajnok lett, 2011. július 21-én a Standard Liége elleni Belga Szuperkupa-mérkőzésen pedig győztes gólt szerzett. Az elért eredménynek köszönhetően indulhattak a 2011–2012-es Bajnokok Ligája selejtezőjén, ahol a Partizant és a Maccabi Haifát búcsúztatva bejutottak a csoportkörbe.

Tőzsér Dániel mind a négy selejtezőt végigjátszotta, a csoportban pedig a Chelsea, a Valencia és a Bayer Leverkusen elleni meccseken is végig a pályán volt, pedig sérülések miatt többször nem is saját posztján, hanem a védelem közepén számított rá edzője. Több alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

2013 nyarán a Genoába igazolt, onnan az angol másodosztályban szereplő Watford FC-hez került kölcsönbe a szezon végéig. Itt alapemberré vált a végül feljutást kiharcoló csapatban, 45 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett.

A 31-szeres válogatott Tőzsér Dániel tavaly augusztusban igazolt a szintén Championshipben szereplő Queens Park Rangershez, onnan szerződött most Debrecenbe – írja régi-új klubja honlapja.

Olvasói sztorik