Nemzetközi foci

Még több pénzt vesz ki játékosai zsebéből a Real Madrid

A koronavírus-járvány miatti leállást követően a Real Madrid vezetősége is lépett és végül abban egyezett meg a játékosokkal, hogy ezekre a hónapokra a labdarúgók és a szakmai stáb lemond a fizetése 10 százalékáról, ezzel segítve a klubot és annak alkalmazottait, akiket kifejezetten rosszul érintett, hogy nincsenek meccsek. Az As azt írja, a pandémia hatásai a következő idényben is éreztetheti a hatását a klubnál:

a Real arra készül, hogy a keret, a szakmai stáb és a vezetőség bérét egyaránt harminc százalékkal megvágja.

A madridi sportlap indoklása szerint erre azért lenne szükség, hogy a már említett, egyébként 800 fős kisegítő személyzetnek biztosítani lehessen a fizetést majd 2019/20-ban.

A spanyol bajnokság már két hónapja leállt, most kezdtek visszaszállingózni a játékosok az edzőközpontokba, igaz, mindenkinek át kell esnie koronavírusteszten, és ha az negatív, csak akkor lehet egyéni foglalkozásokon részt venni. A friss hírek szerint az első két osztályból eddig öten adtak pozitív tesztet, ők két hétig még otthoni karanténban lesznek.

Kiemelt kép: JAVIER SORIANO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik