NB I

Horváth Ferenc: „Az akarattal és a hozzáállással vannak problémák”

Tapasztalatból tudhatja, hiszen jó néhány csapatnál megfordult már.

Horváth Ferenc játékosként 12 klubban szerepelt itthon és külföldön összesen, és a jelek szerint edzőként is hasonló lesz a karrierje, hiszen a Diósgyőr az ötödik élvonalbeli csapata 2012 óta. Mindezek alapján hitelesnek tekinthető a véleménye a magyar együttesek problémáiról.

„Nagyon kell figyelni minden mérkőzésre. Kicsit olyan, mint a tavalyi bajnokság, óriási körbeverések vannak és az fog dönteni, hogy ki, mennyire akarja a sikert. Szomorú ez, de a magyar bajnokságban legtöbbször erről kell beszélni. Többnyire a csapatoknál az akarattal és a hozzáállással vannak problémák” – nyilatkozta csütörtökön a DVTK honlapján.

Horváth hozzátette: ha egy csapat megérzi a sikert, mint például a Vasas, akkor bármi előfordulhat.

„Azt gondolom, hogy nem jobbak nálunk sem, de most valamitől jobban egyben vannak, mint az összes többi csapat. Ez apró dolgokon múlik, hosszan lehetne sorolni, de ennek a listának az élén az akarati tényezők vannak.”

A három hétig tartó bajnoki szünetben a miskolciak – trénerük elmondása szerint – próbálnak előrelépni erőnlétben, és igyekeznek javítani a taktikájukat is. A játékosok kevés szabadnapra, a jövő héten pedig egy Balmazújváros elleni edzőmeccsre számíthatnak.

Olvasói sztorik