NB I

Megműtötték a Vasas kapusát

Polekszics sikeres beavatkozáson esett át.

A napokban sikeres térdműtéten esett át a két hete keresztszalag-szakadást elszenvedett angyalföldi kapus, Vukasin Polekszics, aki nyilatkozott a Vasas-honlapnak az állapotáról és az elkövetkező idők feladatairól.

Mint ismert, a kapus 2016. augusztus 6-án az Újpest elleni találkozó 94. percében szenvedett súlyos sérülést. Pár nap múlva az MRI-vizsgálat keresztszalag-szakadást állapított meg.

– A körülményekhez képest jól érzem magam, a műtét sikeres volt. Az orvos is és én is elégedett vagyok. Több térdsérülést elszenvedett ismerősöm is ajánlotta az egyik térdspecialista orvost Zágrábban, aki őket is sikeresen műtötte. A legmodernebb eszközökkel dolgozik, ha minden jól megy, fél év után visszatérhetek. Most négy hétig az oldalszalagom gyógyulási folyamata jön, utána pedig a láberősítési munkák. A lábadozás és a rehabilitáció időszakát Budapesten fogom tölteni, ahol külön edző és gyógytornász lesz segítségemre. Közel akarok lenni a csapathoz, talán így tudom támogatni őket. A szurkolóknak üzenem, sajnálom, hogy fél évre kiesek, de azon leszek, hogy utána újult erővel a csapat segítségére lehessek – mondta Polekszics.

Olvasói sztorik