Nemzetközi foci

Évek óta halottnak hitték, de életben van a korábbi focista

A Schalke akadémiájának korábbi játékosát, Hiannick Kambát – aki Manuel Neuer csapattársa is volt – 2016-ban halottnak nyilvánították egy közúti balesetet követően. Akkoriban volt edzői és játékostársai is részvétüket fejezték ki.

A Bild viszont most azt írja, hogy a 33 éves Kamba jó egészségnek örvend és Németországban él.

A cikk szerint 2016 elején volt egy autóbaleset Kongóban, egy ember meghalt, Kamba akkori felesége pedig a focistaként azonosította az áldozatot. A játékos akkoriban minden iratát elveszítette, 2018-ban pedig próbálta tisztázni a dolgot, bejelentést tett a kongói német nagykövetségen, akkor indult egy nyomozás, melynek vége az lett, hogy nemrég visszatérhetett Gelsenkirchenhez közeli otthonába.

A vizsgálatot vezető Anette Milk a Bildnek elmondta, biztosítási csalás miatt indult eljárás Kamba exfelesége ellen.

Borítókép: UWE KRAFT / AFP

Olvasói sztorik