NB I

A Fradi és a Loki nagy ívben tesz az MLSZ törekvésére

A második helyen álló Vasas fiataljai voltak a legtöbben a pályán, a Haladás, a Honvéd és az MTK is bátran nyúl tehetségekhez.

Összeállításunkban annak néztük utána, hogy az NB I első négy fordulóját követően az első osztályú csapatok milyen arányban (játékpercre lebontva) adtak lehetőséget a húsz év alatti játékosoknak. Mint ismert, a honi szövetség az új szezonban a fiatalok előtérbe helyezését forszírozza. Az új MLSZ-szabály értelmében két fiatal (1996. január 1-je után született) hazai focista szerepeltetése esetén jutnak hozzá az élvonalbeli egyesületek a maximális támogatási összeghez. Míg az NB II-ben kötelező legalább két tehetséget szerepeltetni a kluboknak, addig a legmagasabb honi osztályban ez csak javasolt.

Négy fordulót követően három olyan egyesület van, ahol 1996 után született labdarúgó még nem lépett pályára. A listavezető Ferencváros mellett a DVSC és a Mezőkövesd kezdő és csereként pályára lépő játékosai között 20 évnél fiatalabb tehetség még nem jutott szóhoz.

A legtöbbet a második helyen tanyázó Vasas foglalkoztat fiatalokat, hiszen a Szivacski Donát – Vida Máté – Kleisz Márk – Murka Benedek négyes összesen már 734 játékperccel rendelkezik.

A Haladás és a Honvéd fiataljai is 700 perc fölött vannak: a szombathelyieknél a Polgár Kristóf, Rácz Barnabás, Jancsó András, Hegedűs János, Tóth Máté ötös összesen 729 percet töltött már a pályán. Míg a kispestieknél a Gazdag Dániel, Koszta Márk, Kovács Dániel trió hozott össze 720 percet.

Ezen összeállításban jól áll az MTK is, a sereghajtó lehetőséget ad az akadémistáknak a bizonyításra. Ezidáig Korozmán Kevin, Szatmári István, Vogyicska Bálint, Katona Máté és Takács Roland szerepelt a legjobbak között, az öt játékos összesen 652 percet töltött a pályán.

Listánkon a középmezőnyben jutott hely az Újpest – Paks – DVTK triónak. A fővárosiaknál három fiatal (Kecskés Ákos, Pávkovics Bence és Tóth Patrik) lépett pályára, ők 563 percet kaptak. Valamivel több, mint 400 perccel rendelkeznek a Paks (406 perc), illetve a DVTK (404) titánjai: Lenzsér Bence, Jelena Richárd, Fejős Áron, illetve Nemes Milán és Ternován Patrik lépett már pályára az NB I első fordulóiban.

A Videoton a negyedik játéknapon szerepeltetett először 20 év alatti játékost, Sejben Viktornak a Gyirmót elleni bajnokin nyolc perc jutott, míg az újonc győrieknél Sallói Dániel egy alkalommal 90, míg Szegi Vince 71 percnyi lehetőséget kapott.

Ami az egyéni mutatókat illet: Szivacski Donát (Vasas), Vida Máté (Vasas), Gazdag Dániel (Honvéd), Kecskés Ákos (Újpest), Polgár Kristóf (Haladás) és Lenzsér Bence (Paks) mondhatja el magáról, hogy az első négy fordulóban az első perctől a lefújásig végig a pályán volt.


Ilyen arányban (játékpercre lebontva) szerepeltettek 1996. január 1-je után született fiatalokat az NB I-es klubok az első négy fordulóban:

Ferencváros: 0 perc


Vasas: 734 perc

Szivacski Donát: 360 perc

Vida Máté: 360 perc

Kleisz Márk: 11 perc

Murka Benedek: 3 perc


Budapest Honvéd: 720

Gazdag Dániel: 360 perc

Koszta Márk: 354 perc

Kovács Dániel: 6 perc


DVSC: 0 perc


Újpest: 563 perc

Kecskés Ákos: 360 perc

Pávkovics Bence: 188 perc

Tóth Patrik: 15 perc


DVTK: 404 perc

Nemes Milán: 270 perc

Ternován Patrik: 135 perc


Haladás: 729 perc

Polgár Kristóf: 360 perc

Rácz Barnabás: 267 perc

Jancsó András: 11 perc

Hegedűs János: 90 perc

Tóth Máté: 1 perc


Mezőkövesd: 0 perc


Videoton: 8 perc

Sejben Viktor: 8 perc


Paks: 406 perc

Lenzsér Bence: 360 perc

Jelena Richárd: 43 perc

Fejős Áron: 3 perc


Gyirmót: 161 perc

Sallói Dániel: 90 perc

Szegi Vince: 71 perc


MTK Budapest: 652 perc

Korozmán Kevin: 318 perc

Szatmári István: 186 perc

Vogyicska Bálint: 116 perc

Katona Máté: 20 perc

Takács Roland: 12 perc

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik