Nemzetközi foci

Gündogan elárulta, melyik válogatott profitálhat az Eb halasztásából

Naná, hogy a német.

Ilkay Gündogan szerint a német válogatott számára előnyt jelenthet, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a nyári Európa-bajnokságot.

Így több időnk van együtt játszani és jobban összeszokni. Még csak egy-két éve kezdődött el egy új csapat építése, a kapitány sok új játékost próbált ki, akik eltérő rendszerben játszanak a klubjaikban. Természetesen idő kell a fejlődéshez

– nyilatkozott a Manchester City futballistája a Sky tv-csatornának.

A 37-szeres válogatott hozzátette, a halasztás abból a szempontból is jól jön, hogy teljesen felépülhetnek azok a játékosok, akik sérülés miatt sokat kihagytak, például Leroy Sané vagy Niklas Süle.

A 12 ország egy-egy stadionjában sorra kerülő jövő nyári Eb-nek Magyarország is társrendezője, az UEFA döntésének értelmében egy nyolcaddöntőt és három csoportmérkőzést játszanak Budapesten a Puskás Arénában – írja az MTI.

A 24 válogatottat felvonultató Eb 51 meccses sorozata Rómában kezdődne, s Budapest mellett még Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München és Szentpétervár a házigazda.

Kiemelt kép: MARVIN IBO GUENGOER / GES-SPORTFOTO / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik