Nemzetközi foci

Komoly aggodalmai vannak a Barcelona vezetőedzőjének

A tervek szerint a spanyol bajnokikat május 29-től, június 7-től vagy 28-tól újra megrendezhetik, ám Enrique Setién szerint ez nem megvalósítható.

Enrique Setién, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető FC Barcelona vezetőedzője nincs meggyőzve arról, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított szezon folytatható lesz úgy, ahogyan azt a La Liga irányítói elképzelték.

A bajnokság március 10. óta szünetel, ugyanakkor Javier Tebas, a La Liga elnöke azt mondta, a mérkőzéseket – nagy valószínűséggel nézők nélkül – május 29-től, június 7-től vagy június 28-tól újra megrendezhetik. Hozzátette, hogy a spanyol futballklubok vesztesége egymilliárd euró körül lehet, ha az idényt nem tudják befejezni.

A pontvadászat folytatására kidolgozott tervben kéthetes edzőtábor szerepel a csapatok számára, és ezen csak a játékosok, a szakmai stáb, valamint kis létszámban a klub bizonyos dolgozói vehetnek részt. Az edzőtábor előtt minden résztvevőn elvégeznék a koronavírus-tesztet, és az ellenőrzés folyamatos maradna.

Mindenki készen akar állni a szezon folytatására, de ez nem történhet meg egészen addig, amíg az egészségügyi szervek nem garantálják, hogy nem lesz semmi probléma

– nyilatkozta Sétien. Hozzátette, szerinte amit a tervezetben leírtak, az nem megvalósítható, logisztikai szempontból pedig nagyon nehezen kivitelezhető.

Spanyolországban eddig több mint 19 ezer áldozata van a világjárványnak, de a kormány a héten valamelyest lazított a korábban elrendelt szigorú korlátozásokon.

Kiemelt kép: MTI / m4sport.hu

Olvasói sztorik