NB I

Csalódott a Haladás fiatal gólszerzője

A 20 éves Rácz Barnabás a Mezőkövesd ellen volt először kezdő az NB I-ben, a 7. percben pedig már gólt ünnepelhetett.

Nagyot fordult a világ az utóbbi hetekben a Haladás fiatal futballistájával, Rácz Barnabással. A húszéves támadó középpályás az előző szezont az NB II-es Sopronnál töltötte kölcsönben, de a nyári visszatérése után Mészöly Géza ragaszkodott a saját nevelésű futballistához, aki a szombati, 1-1-re végződő Mezőkövesd elleni bajnoki 7. percében gólt is szerzett. A fiatal játékos korábban csak csereként lépett pályára az élvonalban, kezdőként ez volt élete első NB I-es bajnoki meccse. Rácz Barnabás a Rangadónak értékelt.

– Csalódott vagyok, amiért nem tudtuk megnyerni a hétvégi mérkőzést. Úgy érzem, hogy jobban játszottunk a Mezőkövesdnél – kezdte Rácz Barnabás. – A beadások és a szabadrúgásokon kívül is sok helyzetet ki tudtunk dolgozni, de sajnos nem tudtuk gólra váltani ezeket a lehetőségeket. Ebből a szempontból csalódott vagyok nagyon. Talán ha a kapu előtt egy kicsit nyugodtabbak lettünk volna, akkor megvan a három pont, de az mindenképp pozitívum, hogy ennyi helyzetet ki tudtunk alakítani.

– Hogyan emlékszik vissza élete első NB I-es góljára?

– Élesen szerettem volna belőni a labdát a kapu elé, hogy valaki beérjen, vagy megcsúsztassa, és gól legyen. Ez szinte be is jött, csak nem ért bele senki, egy pattanás után a kapuban kötött ki a labda. Eszméletlenül boldog voltam, először nem is tudtam eldönteni, hogy valaki hozzáért-e. Aztán jöttek ünnepelni a többiek, úgyhogy biztossá vált, hogy az én gólom.

– A Mezőkövesd ellen volt először kezdő élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Mészöly Géza milyen instrukciókkal küldte a pályára? Hogyan bátorította, vagy éppen nyugtatta?

– Azt mondta, hogy ugyanolyan alázattal játsszak, ahogy az edzéseket végeztem egész héten. Hangsúlyozta, hogy szeretné látni azt a kreativitást, amire képes vagyok, és hogy nagyon figyeljek a védekezésre. Az nagyon fontos, hogy az legyen rendben, és akkor utána figyeljek a támadásokra, amelyekben segítsem a csapatot a legjobb tudásom szerint.

– Tavaly még az NB II-ben szerepelt. Mik a legnagyobb különbségek az első és a másodosztály között?

– Szerintem gondolkodásban van a legnagyobb különbség. Az NB I-ben nagyon gyorsan kell gondolkodni adott szituációkban, hogy hova pattanhat a labda, hova kell helyezkedni. Természetesen fizikálisan is erősebbek és gyorsabbak a játékosok. Mindenre nagyon gyorsan kell reagálni, mert akár tizedmásodperceken múlhatnak gólhelyzetek, vagy akár gólok.

– Milyen a hangulat a Hali öltözőjében, miután az első két mérkőzésen csupán egy pontot szereztek? Hétvégén a Honvéd következik, mit vár a folytatástól?

– A Fradi ellen vereséget próbáltuk hamar elfelejteni, és úgy gondolom, hogy a Mezőkövesd elleni következő mérkőzés a döntetlen ellenére, a csapat játékát tekintve jól is sikerült. Napról-napra jobbak leszünk, a hangulat is egyre jobb az öltözőben. Mi, fiatalok próbálunk egyre többet tanulni, fejlődni és megérteni azokat a dolgokat, amiket az idősebb, rutinosabb játékosok mondanak. Úgy látom, hogy folyamatosan kovácsolódik össze a csapat. A Honvéd ellen a hétvégén nagyon nehéz meccsre számítok, de nyerni akarunk, meg szeretnénk szerezni az első győzelmet a bajnokságban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik