NB I

NB II-es kiesőtől igazolt a Loki

Koval Viktor négy évre a Debrecené.

Saját honlapján jelentette be a Debreceni VSC, hogy az NB II-től főleg anyagi okok miatt búcsúzó Dunaújvárostól leigazolták Koval Viktort, a DPASE 19 éves középhátvédjét.

A fiatal játékos 2015-16-ban 18 meccsen 3 gólig jutott, a Debrecen 4 évre szerződtette. Koval nyilatkozott is a honlapnak.

– Orosházán születtem, de kettős állampolgár vagyok. Apukám orosz, anyukám ukrán származású. Hatévesen kezdtem el focizni Orosházán, majd hat évvel később kerültem az Újpesthez. Onnan szerződtem tavaly Dunaújvárosba, ahol tizennyolc mérkőzésen három gólt szereztem. Idén érettségiztem Budapesten, de a későbbiekben szeretnék majd továbbtanulni – mondta Koval.

– Három hete készülök együtt a Lokival, ez idő alatt két edzőmeccsen kaptam lehetőséget az első keretben. Először a Mezőkövesd, legutóbb pedig az Arad ellen léptem pályára. Élveztem a játékot ezeken a találkozókon, bár még nem érzem magam fizikálisan topformában. Úgy érzem, egy-két hét szükséges ahhoz, hogy tökéletes állapotba kerüljek, és ha a vezetőedző is úgy gondolja, bevethető leszek – tette hozzá.

– A DVSC mellett a Paks és a Gyirmót is szeretett volna leigazolni, de én mindenképp Debrecenbe akartam jönni. Nem kellett sokat gondolkoznom, hiszen ez egy neves klub, ahol sok jó játékos nevelkedett – beszélt átigazolásáról az új szerzemény.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik