NB I

Horváth Ferenc Szamosit játszatná középhátvédként

A DVTK új vezetőedzője engedi, hogy a csapat döntsön a kapitány személyéről.

Nemrég nevezték ki a DVTK vezetőedzőjévé a legutóbb a Videotonnál dolgozó Horváth Ferencet, aki azóta alaposan belevetette magát a munkába. A Diósgyőr felkészülési meccsen 3-1-re legyőzte a Rimaszombat csapatát, a miskolciak kiváló játékkal rukkoltak elő. A találkozót követően a boon.hu-nak nyilatkozott az új tréner.

– Remélem, nem nekem szólt ez a teljesítmény, hanem annak, hogy a srácok rájöttek: menni kell, ha eredményt akarnak elérni. Érezték, még ha edzőmeccs is volt, hogy jobb három gólt rúgni, mint kapni, mint ahogyan nemrég történt. Bízom benne, hogy ez a mentalitás a későbbiekben is jellemezni fogja a játékosokat. Nem vártam egy nagyon pörgős meccset, hiszen nagyon meleg volt, de azt vártam, hogy mindenki akarja megcsinálni, amiről eddig beszéltünk és akarjon nyerni. Ezt láttam, ezt visszakaptam, védekezésben szervezettek voltunk, próbáltunk együtt mozogni, úgyhogy mindenképpen pozitívnak ítélem ezt a mérkőzést – nyilatkozta Horváth, akit Lipták Zoltán mérkőzésen összeszedett sérüléséről is kérdeztek.

– Őszintén remélem, hogy nincs komolyabb problémája, mert belső védőnk olyan sok nincs, esetleg még a Szamosi Tomit tudnám berakni, de ő már sajnos a pályaedzőm… – mondta nevetve.

A cserék miatt három különböző csapatkapitánya is volt a 90 perc során a miskolciaknak, erre is rákérdezett a Borsod Online.

– Mindig csapat választja a csapatkapitányt és utána jövök csak én, hogy olyan kapcsolatot építsek ki vele, aki a jobb kezem lehet a mérkőzéseken. Ezen a metóduson itt sem akarok változtatni – mondta erre Horváth.

Az átigazolások tekintetében még nagy kérdőjel lebeg Elek Ákos körül, aki másfelé kacsintgat.

– Ákos helyzetéről annyit, hogy ez a klub dolga, politikája, majd alkalmazkodni fogok ahhoz a helyzethez, bárhogyan is dőljön el az ő ügye. Persze nagyon szívesen látnék válogatott játékost a csapatban nyilatkozta a korábbi Videoton-tréner és játékos, aki azt is elmondta: még számítanak érkezőkre, míg kapusuk, Ivan Rados rehabilitációja még két hétig tarthat.

Olvasói sztorik