NB I

Horváth Ferenc forradalmat csinál az öltözőben

A Diósgyőri VTK új edzője kellemetlen csapatot akar, ehhez fel kell piszkálnia a játékosait.

Hosszú távra tervez és hosszú távú céljai vannak Horváth Ferencnek, a Diósgyőri VTK új vezetőedzőjének, aki sajtótájékoztatón mutatkozott be pénteken, Miskolcon.

Az új tréner azt mondta: a Videoton után eldöntötte, csak olyan csapatnál vállal munkát, amelynek hosszú távú tervei vannak, és hosszú távra számítanak rá, nem tűzoltásként alkalmazzák. „A döntésemben ez volt a legfontosabb” – tette hozzá.

Felidézte, hogy korábban már kétszer tárgyalt a Diósgyőrrel, és most végül sikerült megegyezniük. Lépcsőzetesen szeretné elérni az eredményeket a DVTK-val, nem kell kapkodnia – magyarázta a szakember.

Véleménye szerint a felnőtt keretben nagyon értékes labdarúgók vannak, de meg kell találni velük a közös hangot. „Nem szeretnék szerethető csapatot csinálni” – mondta. Hozzáfűzve, hogy egy olyan kellemetlen csapat kialakítása a cél, amelyet nem szívesen várnak idegenben és hozzájuk sem szívesen jönnek.

Utalt a diósgyőri szurkolókra is. Mint mondta, az a célja, hogy „azok, akik kijárnak ebbe a stadionba, és életük a labdarúgás, úgy menjenek haza a mérkőzés eredményétől függetlenül, hogy azt gondolják, a játékosok mindent megtettek a győzelemért. Ha kell, forradalmat csinálok az öltözőben” – hangsúlyozta.

Közölte: csak olyan játékosokra számít, akik kiteszik a szívüket, mert a DVTK közönsége előtt csak így lehet játszani.

Kitért arra is, ütőképes együttest kell kialakítania, elsőként a védekezést kell stabilizálni. „Biztosan nem kell a nulláról kezdeni, mert Egervári Sándor nagyon jó edző” – fűzte hozzá.

Beszélt a játékoskeretről, amelyről folyamatosan egyeztetnek, de Egervári váratlan lemondása miatt időhátrányba kerültek. Bízik benne, sok potenciál maradt a DVTK csapatában és fel tudja piszkálni a sportolókat, hogy ne örök ígéretei legyenek a klubnak, hanem egyszer be is váltsák a hozzá fűzött reményeket” – mondta.

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója szerint egy váratlan esemény történt azzal, hogy az edzőtábor közepén mondott le Egervári Sándor. „Ez mindenki számára meglepő volt.”

Úgy fogalmazott: gyorsan megtalálták a profilba illő szakembert Horváth Ferenc személyében, mert a játék- és a klubfilozófiája is hasonló, mint a csapaté.

Jól kezeli a fiatal játékosokat, a sztársportolókat is, emellett Sütő Szilárd a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója korábban együtt dolgozott Horváth Ferenccel, tehát van egy erős bizalmi viszony is.

Emlékeztetett arra, hogy személyes szakmai tapasztalata alapján Horváth Ferenc mindig egy olyan csapatot, klubot, játékot birtokolt, ami egységes, és a játékos mindig tudja, mi a dolga a pályán. Éppen ezért biztos benne, tűzbe viszi a csapatot.

Horváth Ferenc 11 év után tért vissza a DVTK-hoz, amelynek színeiben játékosként 2005-ben 13 élvonalbeli mérkőzésen nyolc gólt szerzett. A 43 éves tréner legutóbb a Videoton csapatát irányította, de korábban volt már a Győri ETO, a Paks és a Kecskemét edzője is az NB I-ben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik