Nemzetközi foci

Lyon: vezetnek a Juve ellen, de ha kell, elengedik a BL-t

Jean-Michel Aulas, az Olympique Lyon elnöke szerint a klub számára a francia bajnokság befejezése fontosabb, mint a Bajnokok Ligája. A klubvezető egy szombati rádióműsorban arról beszélt, hogy ha a koronavírus-járvány után folytatódik a francia pontvadászat, akkor annak június 30-ig véget kell érnie.

Ehhez, ha szükséges, bátor döntéseket kell meghoznunk, ezek közé tartozik a Bajnokok Ligája, a Francia Kupa és a nemzetközi felkészülési mérkőzések elengedése is

– fogalmazott Aulas, aki szerint csak a Ligue 1-re szabad koncentrálni. Hozzátette, eltökéltek aziránt, hogy ha kell, üres lelátók előtt, de befejezzék a szezont.

A Lyon Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, még február végén 1-0-ra nyert a Juventus ellen, így előnyből várhatná a visszavágót, amit azonban a vírus terjedése miatt elhalasztottak. A csapat az ugyancsak felfüggesztett francia ligában 28 forduló után a hetedik, hátránya 28 pont a listavezető Paris Saint-Germainnel szemben, de a BL-selejtezőt érő harmadik helytől is 10 pontra van.

Kiemelt kép: ROMAIN LAFABREGUE / AFP

Olvasói sztorik