NB I

Váratlanul érte a Gyirmótot Bene távozása

Nem készültek erre a forgatókönyvre.

A keddi nap folyamán a Gyirmót FC Győr saját honlapján jelentette be, hogy vezetőedzője, Bene Ferenc a szezon végeztével távozik és a feljutott együttes az NB I-ben már másik trénerrel dolgozik majd. A döntés elég meglepőnek tűnt a szereplés fényében, hiszen a győri csapat hallatlanul könnyedén jutott fel az első osztályba. A Rangadó.hu Horváth Cs. Attilát, a klub sajtófőnökét kérdezte.

– Bene Ferenc szerződése lejárt, de szerettük volna tovább folytatni vele a munkát, ezért egyeztetéseket folytattunk. Horváth Ernő elnök-társtulajdonos azonban nem tudott megegyezni a szakemberrel, így elváltak útjaink. Mivel a döntés a klubot váratlanul érte, eddig nem is bocsátkoztunk tárgyalásokba más edzőkkel, ezt a folyamatot csak most kezdhetjük el. Reméljük, hogy új szakvezetőnk személyére egy héten belül fény derül – nyilatkozta Horváth Cs.

A Gyirmót első NB I-es szezonjára készül, a pletykák szerint az új edző Horváth Ferenc lehet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik